Mit gondol a VE-GA a "Drogtörvény" módosítása kapcsán kibontakozott pártvitákról?
A közhelyesen drogtörvénynek nevezett Btk. paragrafusok módosítása kapcsán heves vita bontakozott ki a Parlamentben. Ezt egyenlőre csendben követi a pedagógus társadalom, a diákság - egyébként szólni hajlamos - képviselői és a civil szféra is.
A vita - tartalmi vonatkozásaiban - annyiban érthetetlen, hogy a javasolt törvénymódosítások alapelveinek főbb vonalai még az előző Kormány idején, az ISM-ben körvonalazódtak és testet is öltöttek az ún. Drogstratégiában - ugyanannak a Topolánszky ákosnak a vezetésével, aki most is ezen témakör felelős vezető köztisztviselője. Bár hivatalosan az előző Kormány se kérdezte meg sem a Közoktatáspolitikai Tanács Diákoldala, sem pedig a Diákjogi Tanács véleményét, néhány dologban mégis egyetértettünk. Például abban, hogy a "drogtörvény" nem eléggé differenciált és elvben ugyanaz a börtönbüntetés jár a rendszeres - már kezelendő - kábszerezését, mint egy meggondolatlan egyszeri használatért. Ettől lenne elrettentő - de nem lehet, mert nem lehet tízezernyi diákot lecsukni és ezt ők is tudják. Abban is egyetértettünk, hogy kell egy büntetési alternatíva a börtönnek - méghozzá egy pedagógiai alternatíva - azon kívül, hogy kényszerűen elnézzük a kábszerezést. Ezzel a pedagógus társadalom azon általános dilemmájának is vége lenne, hogy maga is vagy elnézi a kábszerezést vagy börtönbe juttatja a diákját (bár az iskola "piaci" okokból alapvetően továbbra is az elnézésben érdekelt).
A tervezett ún. elterelés jogszabályba foglalása nem jelent mást, mint helyes és emberséges alternatívát a gyógyító kezelésre, a kezelő ellátásra illetve a prevenciós nevelésre. Ha valaki ezt nem fogadja el illetve nem mond le a kábszerezésről, annak ez esetben szembe kell néznie a törvény szigorával, a börtönnel.
Ez jól is lenne így, különösen ha nem csak a kábszerezőket illetve az utcai dílereket fognák meg és büntetnék kőkeményen, hanem a "keresztapákat" és a "barátaikat" is elkapnák. Figyelemre méltó ugyanis az, hogy nagy kábszerfogások, csak a határokon vannak, ahol megszédült, gazdagodni vágyó amatőrök buknak meg. Hol van az, ami bekerül? Véletlen az, hogy nagy fogás gyakorlatilag nincs kis hazánk határain belül vagy csak az óriási pénzek teszik, hogy fellelhetetlen az, ami bekerül?
Ezek azonban "csak" költői kérdések, amelyek válasza kevéssé tartozik ránk. Inkább tartozik ránk az a kérdés, hogy miért hallgatják el következetesen a mi véleményünket, miért kell azt nekünk magunknak kiadni, sajátos omertával szembenézve?
*
A VE-GA - és személy szerint én - konzekvens módon és írásbeli formában megfogalmaztuk a magunk véleményét az oktatási "szisztémák" kibontakozó lényegi válságáról, már a '80-as évek elején (még Takács Géza - emlékszik még rá valaki (?) - és társai előtt).
Most meg - tragikomikus módon - meg van döbbenve a magyar társadalom erre egyáltalán érzékeny része a PISA vizsgálat eredményein.
Tisztelt Hölgyeim!
Tisztelt Uraim!
Az lenne felettébb meglepő, ha nem ez lenne az eredmény!
És az én szívem a tömegesen kibontakozó funkcionális analfabétizmus miatt fáj a legkevésbé. Ennél ijesztőbb fejlemények is vannak. Tizenéves alkoholizmus, nikotin- és kábszerfüggőség, abortusz- és öngyilkossági hullámok, képernyőfüggőség és nihilizmus (stb.). Most jutott el egy - liberális - oktatási miniszter ahhoz, hogy felszólítással fordul a pedagógus és a szülő társadalomhoz az iskolai óraszám - és tananyag - csökkentése érdekében. De kinek az érdeke ez valójában?
Tisztelt Miniszter Úr!
Komolyan gondolja, hogy az adott körülmények között az egyes pedagógusnak és szülőnek ez valóban érdeke a mindennapokban?
Mert a maguk mindennapjaiban nem az!
*
Mi is a lezajló folyamat fátumszerű lényege?
Valaha - amikor a "poroszosnak" nevezett pedagógia kiürült és üres csigaházzá lett - az (akármilyen is volt) nevelést elkezdték az ismeretek fejbetömésével felváltani, amit már szegény Szent-Györgyi Albert is módfelett utált. Ez kitűnik a folyamatosan emelkedő óraszámokból is - mondjuk az elmúlt 30 évben - bár mind több az arcpirító hivatkozás arra., hogy pl. a testnevelést, rajzot, az éneket és a "gyakorlatit" tán be se kellene számítani.
Persze az óraszám emelésének van - elvben - objektív határa (lehet rá jogszabályi cikkelyt adni), de éppen a kapitalizmus gazdaságtanából tudnivaló az, hogy a belésűríthető mennyiségnek - de facto - nincs határa. És valóban nincs.
Egy megbolondult világ információ orgiájában, amely a gyerekeinkre fekszik, a munkaidejük is heti 60 óra körülire nőtt. Ez önmagában is abszolút abnormális, embertelen, emberellenes.
Ami pedig az elmúlt néhány évben történt és történik, az pedig bosszantóan logikus és elképesztően tragikus.
Mert hogyan is gondolta és gondolja helyrehozni mindazt, a magyar társadalom - részeként a pedagógus és szülő társadalom -, amit a tizenévesek viszonylatában eltolt? Azzal, hogy feltalálta, jogilag és pénzügyileg (stb.) menedzseli az ún. szabadidős tevékenységeket - elsöprő mértékben az iskola szférájában kibontakoztatott, iskolai szabadidős (képzési) tevékenységekként.
És valóban, hol is lehetne a "gyerek" jobb helyen, mint az iskola keretei között?! A szülő jó helyen tudja, a pedagógus végre nevelheti is és kereshet is egy kis plusz pénzt. Az állam pedig hiheti azt, hogy ez nemcsak "prevenciós", de még "fejlesztő" is. De szép is lenne!
Csodák csodája, még a srácok se tiltakoznak ez ellen - ami azért gyanús is lehetne, lévén, hogy kamaszokról van szó. Vajon hol az a híres lázadás?
Jelei bizony ott vannak az utóbbi évek felpörgő statisztikáiban, merthogy a negatív folyamatok éppenhogy felpörögnek, csak mostmár az iskolák védelmében. Nem történt ugyanis más, minthogy a tizenévesek/diákok informális struktúrái "becsúsztak" a nagy igyekezetben az iskolák "alá", azok védelmét élvezve.
Valljuk be, hogy mindez nagyon is logikus volt.
Mit tehet mindez ellen egy iskola és ezen belül például egy pedagógus - mondjuk például kábszer ügyben ? Feljelenti, börtönbejuttatja az iskola kábszerező tanulóját, számolva azzal is, hogy jelentősen romlik az iskolája "piaci helyzete" és megkérdőjeleződik az ő munkája is?
Nyilván nem ezt választja - és máris törvényt sért, de juris bűnöző. Ezért is jó a tervezett törvényváltozás. Legalább elvben módot ad egy pedagógushoz méltóbb és emberségesebb büntető eljárásra.
Persze ez nem oldja meg mindazon elburjánzó devianciákat, amiknek egyik melegágyává immár maga az iskola világa válik.
Hogy mennyire ördögi körbe jutott az iskola világa, azt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a képzési rendszerből fakadó gondjait újabb és újabb képzésekkel kívánná kezelni, amik közül az ún. "prevenciós órák" a legérdekesebbek (bár már az én gyerekkoromban is így volt ez - hasonló eredményességgel).
*
Mit gondolok én ezen egész folyamatrendszer lényegi okáról?
Alapvető oknak azt tartom, hogy lényegében a "kádári konszolidáció" ideje óta az intézményes oktatás-nevelési szféra távlatosan is magára maradt, kiszakadt a közvetlen társadalmi összefüggés-rendszeréből és megszűnt a természetes külső-belső szabályzása. Ehelyett - egy szakmai felügyelet kivételével - kvázi, értékrendileg legalább kettős (párt-) állami szabályozási rendszer-együttes alakult ki. Bár kiváló pedagógus elmék számtalan kísérletet tettek, a kialakult kontroll-rendszer - bár rugalmasan, de - nem engedte a pedagógiai-nevelési kibontakozást.
Az iskolarendszer számtalan módon alkalmazkodott ehhez, mert nem tehetett mást. A kontraszelekciók legszörnyűbbikének eredményeként jórészt kikerült az iskolákból a nemesen tudatos nevelőtevékenység és eluralkodott a mennyiségelvű oktatás.
A rendszerváltás után ebből az oktatási rendszerből vált ki gyakorlatilag a teljes külső és belső szabályozás. Ennek következményeit senki nem mérte fel igazán. Maga a rendszer pedig arra ítéltetett, hogy húzza ki maga magát a sárból, a saját hajánál fogva. Vérszegény igazgatás és finanszírozás, formális iskolaszékek és még formálisabb "csak" iskolai diákönkormányzatok, alibi pedagógus szervezetek, pénzmosó iskolai alapítványok özöne, stb.
Az anarchiát, csak növelték az egymást követő Kormányok egymást negligáló dolgai.
Ezen körülmények között sokan gondolták és gondolják úgy, hogy a "régi modellek" valamelyikéhez kellene visszatérni. Ez azonban már egy más világ. Ebben nincs igazi alternatívája a demokráciának - az iskola világában sem. Ez a demokrácia azonban nem bontakoztatható ki valódi civilszervezetek érdemi szerepvállalása, menedzselése, a velük való együttműködés nélkül. Különösen nem az iskola világában, amely hazánkban ma és a középtávú jövőben még bizonyosan nem lesz a kiteljesedett demokrácia otthona.
*
Mi az összefüggés az "iskolai alvilág" devianciáinak megszüntetése és az iskolai demokrácia illetve a civil szervezetek érdemi iskolai jelenléte között? Az összefüggés lényege az, hogy a tárgyi devianciák kezelésének elengedhetetlen feltétele olyan iskolai tizenéves csoportok kialakulása, amelyek - az életkoruknak megfelelő módon és szinten - önállóak, felelősségvállalók, problémakezelők, ennek megfelelő értékrenddel. Ezek közös lényegi metszete a kortárssegítés és ezek szügségképpen demokratikus, civil természetű csoportok.
Ilyenek pedig nem lehetségesek másként, mint megfelelő szakmaiságú civil vezetéssel, az iskola "bástyáin" belül. Ehhez pedig az iskola felkérése, határozott menedzselése és együttműködése szükséges - ami nem megy általában a civilitások és a konkrét civil aktor ismerete nélkül, ami önmagában is hiánykategória az iskolák világában.
* * *
A VE-GA természetesen nem csak beszélt és beszél ezen dolgokról, ügyekrol. "Középiskolás" kutatások sorát végeztük, kidolgoztuk a kortárssegítők kiválasztásának és képzésének rendszerét - amit 16 éve gyakorolunk is - kidolgoztuk 120 órás tanár-továbbképzési programként a "Kortárssegítők kiválasztása és képzése" című anyagot és négy éve szervezzük az egymást követő kortárssegítő konferenciákat.
Természetesen vannak konkrét iskolai próbálkozásaink is.
Ezek közül a legkecsegtetőbb egy nagyvárosi elit gimnáziumban zajlott.
A kortárssegítő csoport(-ok) létrehozásának szükségességét és helyes módját maga az iskolavezetés ismerte föl és ennek "vezetésére" fel is kérte a VE-GA képviselőit.
Sikeres kezdet és sikeres kibontakozás után alapvetően három okból halt el ez a próbálkozás, mintegy egy év múltán. Kettő ok az oktatási rendszer lényegéből fakadt, egy ok pedig eseti volt.
A sarkalatos lényegi oknak a diákok leterheltsége/elfoglaltsága bizonyult.
Számunkra is meglepő gyorsasággal szerveződtek tudatos kortárssegítői közösséggé, de nem kellett hozzá néhány hétnél több, hogy "hadüzeneteket" kapjanak, pedig kétheti 2-3 óráról volt mindössze szó, házi feladatok nélkül.
Először az énektanárno üzente meg azt, hogy "aki nem vesz részt minden kórus órán, az nem megy Németországba". Aztán mások egy-egy kézilabda edzés illetve zeneóra kihagyása miatt kaptak hasonlókat.
Próbáltunk szót érteni az egyébként nagyon kedves, áldozatkész és kiváló pedagógusokkal, de minden siker nélkül. A szülők elsöprő többsége is velük értett egyet.
Próbáltunk manőverezni az időpontokkal, de kiderült, hogy a gyerekeknek egyszerűen nincs szabadideje, csak szombat délelőtt és vasárnap. Próbálkoztunk ezzel is, de ez meg már nekik nem ment - rendre elaludtak, stb.
A másik lényeges ok egy szakmai természetű nézeteltérés kibontakozása volt a civil csapat (köztük tanár és szociológus) és az iskola pszichológusa között (aki egyben a vezető tanárok egy részének véleményét is képviselte).
Az iskola pszichológus ugyanis nem ismerte el önálló szakmai kompetenciának a kortárssegítő képzést és azt maga szerette volna irányítani, kontroll alatt tartani - miközben alapvető ismeretei sem voltak egyrészt a civilszférából, másrészt magáról a kortárssegítésről.
Meglepő módon a tanári testület - az előbb említett feszültségek ellenére - nem állt mellé (szakmai értelemben elismerve a munkákat és eredményeit), de mellénk sem.
Ebben a szituációban játszott szerintük döntő szerepet a harmadik - esetiként megjelent - ok.
Nevezetesen az Igazgatónő közéleti-politikai ambíciója. Neki magának kellene erről beszélnie - ezt többször kértük is tőle - de ennek hiányában, a dokumentumok alapján számunkra egyértelmű a következő.
Az ő segítségével található lett volna helyes és jó, a nagy többségnek elfogatható kimenet.
Neki azonban nem érte meg ezen ügyben vitákba bonyolódni és erre komolyabb időt, energiát fordítani. Ez azért is sajnálatos, mert ma már politikus és így egészen más lehetőségek is megnyíltak előtte.
*
Törvény módosítás tehát valószínüleg lesz - és ez jó - de mindez valójában és önmagában nem sokat ér.