Gondolatok Böcskei Balázs "Zárójelbe tett filozófia, újrakezdett élet" című cikkéhez
("Egyenlítő" folyóirat; VI. évf. 2008/12)
Szeretek olvasni, méghozzá egy vízmérnökhöz talán kevéssé illő dolgokat is.
Emiatt abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szinte mindegyik Böcskei cikkében hivatkozott szerzőtől olvastam már legalább egyvalamit. Kritikája - névleges - alanyának, Mészáros Istvánnak azonban eleddig a nevét sem hallottam.
Valószínűleg nem ismeri őt minden filozófus sem és a tárgyi cikkből kikövetkeztethetően ez nem is valami nagy veszteség. Ez a folyóirat pedig nem szakmai lap vagyis sokféle ember olvassa.
Olvasná valószínűleg ezt a cikket is, de ez - számomra - nem bizonyult egyszerűnek. Persze nem maga az olvasás, hanem az értelmezo olvasás.
Nem az egész megértése okozza a problémámat, mert az világos.
Tiszta ügy például az, hogy Mészáros könyve - bevallottan - egy apropó.
Ez engem nem is zavar, viszont szeretném megérteni a cikk gondolatvezetését is, amiben - talán nem jogosulatlanul - szinteket vélek fölfedezni. Ami közvetlenül a felszíne alatt húzódik, abban nem az a veszélyes, ami a nyilvánvaló. A nyilvánvaló ugyanis az, hogy Mészáros könyve valóban csak arra ürügy, hogy Böcskei megírja a maga sírbeszédét a kelet-európai marxisták, általában a marxisták és a marxizmus fölött, így ebben - az egyébként differenciálatlan - sorrendben. Ebben a nyilvánvalóságban az a veszélyes, hogy ezen cikk esetleges kritikusa szinte észrevétlen automatikussággal hozza magát a kelet-európai marxisták, általában a marxisták, egyben a marxizmus védelmezőjének méltatlan szerepébe.
Az ürügy-könyvvel szemben Böcskei által elfoglalt kvázi kritikai helyzet és a kritikusi szerep ugyanakkor arra nyújt módot, hogy teljesen szabadon fejthesse ki a maga álláspontját. Mivel pedig csak reagál valamire, ezt sommásan teheti meg.
*
A cikkíró a mottókkal illetve a bevezetőjében sajátos drámai feszültséget hoz létre. Módszerének lényege az, hogy miután közli, hogy még részleges befogadója sem tud lenni az ürügy-műnek, üdvözli a megjelenését és kijelenti azt, hogy "annál inkább kell olvasni". Abban a tekintetben - és mindvégig - bizonytalanságban tart bennünket, hogy a gondolatait egy filozófiai tanulmány, egy esszé, egy drámai monológ vagy valami más keretében fejti ki.
A propozíciójának azonban mindenképpen szerves részét jelentik a mottók.
Az első tartalma szerint Mészáros nyelvi korlátai, frazeológiája (jellemző fogalom-használata, kifejezésmódja) az, amit kritizálni kíván - miután a tartalmat úgy egészében elutasítja.
A másik mottó szerint, amúgy sem érdemes a tartalomba bonyolódni, mert Sartre még nem hallott olyat, "hogy egyetlen marxista is megváltoztatta volna a véleményét".
Mindenesetre mindezzel Mészáros könyvének tartalmát már ki is pipálta Böcskei. Nem is tudunk meg erről az égadta világon semmit, mert tőle aztán egyetlen idézet, annyi sincs az egész cikkben.
Csakhogy akkor mi is ez az írás? Nyelvészeti-hermeneutikai - netalán etikai - dolgozat? Avagy egy kommunikációs-fogalmi-nyelvi elemzés B. Bernstein nyomdokain járva? Ez a kérdés is mindvégig nyitott marad.
Az utószóból tudhatjuk meg a következőt. Az író ezen cikkében, csak azt "írhatta" le, hogy mit jelent Kelet-Európában egy mészárosi-marxista nyelvezettel megírt átfogó kapitalizmus értelmezés. Mivel pedig ez a nyelve miatt sem tud segíteni a kusza társadalmi praxis kibontásában, elutasítja azt, mármint ezt a nyelvezetet is. A gondolatsort - egyben a dolgozatát - azonban azzal zárja, hogy az egész ideológiának (gondolom a marxizmusnak illetve a kommunizmusnak) már csak a kísértete az, ami az időközben a már elbontott sínein jár (ami egy igazán szép és drámai hasonlat Kassák nyomán). A slusszpoén se kevésbé érdekes, mert ugye, miközben ez a kísértet járkál a maga elbontott vágányain, addig "mi viszont most megyünk". Magyarul mégsem, csak a nyelvezettel van a cikk írójának gondja, ámbár ez az , ami eddig is világos volt.
Ismét csak oda értem vissza, amit eddig is tudtam. De hol a kifejtés, az érvek és cáfolatok megsemmisítő arzenálja?! Hátha a cikk kifejtő részében, tehát olvassuk át még egyszer!
A kifejtésnek négy fejezete van.
1. Az első a mai kor jellemzését tűzi tollhegyre, mintegy hátteret nyújtva Mészáros könyve értelmezéséhez.
2. Amásodik bevezet a "mészárosi nyelvbe", kiemelve abból néhány kulcsfontosságú marxi fogalmat.
3. Aköltői című "Börtönről álmodom mostanában" fejezet átfogó értekezés a marxizmusról illetve a Kelet-Európába "elért" marxistákról, akik - a cikkíró véleménye szerint - lényegében örömmel maradnának a marxizmus "fojtó légkörű" börtönében.
4. "Pedig mi nem így akartuk...". Ez a fejezet néhány sorban szembesíti a marxista utópiát a maga csődjével.
Nézzük ezeket egy kicsit részletesebben!
1. A cikkíró szerint a kor (egyik) fő jellemzője az, hogy senki nem letéteményese az Igazságnak illetve - jó esetben - mindenkinek megvan a magáé. Bárki szól a magáéról, azt csak mint egy egyedi személyiség teheti meg, személyiségekhez fordulva. Ezzel nincs is semmi gondom. Meggyőződésem azonban az, hogy ez nem csak ennek a kornak a követelménye.
Az "utópiát követelő", "történelmi cselekvést" hirdető, a "Nagy Elmélet"? a "Nagy Történelem" igézetében élo marxista filozófusok legjobbjai is megértették, hogy újra kell gondolniuk a "saját határaikat" és "paradigmaváltás állt be".
Ezzel gondom van, merthogy hogyan is van a kettő között oksági kapcsolat?!
Az ugyanis teljesen rendben van, hogy szálljanak le a magas lóról és ne tetszelegjenek az Igazság birtokosainak szerepében! Hol következik azonban ebből a paradigmaváltás szükségessége?!
Ma ez a világnézetem, holnap meg valami más (?!) - ami a filozófiában egyenrangú azzal, hogy az ellenkezője?
Bizony sokan tették ezt meg - többen a citáltak közül is - megcáfolva a második mottó tartalmát, hiszen nagyon is voltak/vannak marxisták, akik ma már "poszt"-ok vagy még azok sem. Ha azonban "újragondolták", akkor az csak úgy és akkor elfogadható egy filozófustól, ha ezt az újragondolást is papírra vetik és közzéteszik azt, hogy hogyan is "jöttek ki jól a világnézeti alkonyukból".
Mészáros nyilvánvalóan lemaradt az államszocializmus és annak elmélete "történelmi vereségéről", hiszen '56-ban lelépett "nyugatra", hogy "marxista maradhasson". Régi igazság azonban az, hogy ha valaminek a tagadását választom, akkor is annak a rabja maradok. Az egyébként, hogy Kelet-Európában mi is bukott meg, aligha tudható másutt jobban mint itt, viszont aligha Mészáros - alighanem - múltbaveszően igazságkereső marxizmusa bukott meg.
No és mi a cikk írójának ajánlata a megtérő marxistáknak?
Van egy felsorolás, de ez kevésbé érdekes, mint az, hogy tulajdonképpen ne is legyenek úgy általában filozófusok - azok ugye eleve "hajlanak a türanniára" - hanem foglalják el magukat az egyes szakfilozófiákkal, mint pl. az etika, meg ilyesmik. (Ezek közé - ezt én jegyzem meg - valamely rejtélyes okból, nem tartozik a politikai gazdaságtan.)
Az ajánlat vázlatosan a következő: mondjanak le a történelmi távlatokról, tanuljanak meg "mindig a jelen időben" gondolkodni, antinómiák (és nem antagonizmusok) illetve "paradoxonok által és közepette élni". No és persze mondjanak le a közösségi társadalomról - ami Böcskei szerint nyilvánvalóan, csak valamiféle falanszter lehet - mert az "szükségképpen visszavenné az individualitást, mint értéket".
2. Javaslok itt tisztázni valamit, ami fölött eddig elsikkadni látszik ez a dolgozat. A "mészárosi nyelv" - lett légyen az akármilyen is - nem kritikai alap mindarra és ahogy Marx leírta, amit leírt.
Könnyű Hellernek leírni azt, hogy "Marx Károly, mint doktrína megszünteti Marx Károlyt mint hermeneutikai objektumot, mint interpretátumot." Szeretném én végre azt a filozófust látni - réges régen itt lenne az ideje - aki képes az ő könyveinek implikációit levonni, az egészre vonatkozó kritikaisággal!
Senki nem állíthatja azt, hogy Mészáros autentikus közvetítője a Marx által leírtaknak.
A nyelvezetének - egyébként általános és bizonyítatlan - kritikája sem alap Marx nyelvezetének kritikájára. Amit Marx leírt - akárcsak minden más filozófus esetében - abban a formában, azon a nyelven értheto csak meg, amely korban, nyelven, fogalom-rendszerben ezt megtette. Kritikai helyzetbe - a nyelvezete tekintetében is - csak az kerülhet vele kapcsolatban, aki nem csak "részleges befogadója".
Én úgy gondolom, hogy Heller ágnes tévedett, ha abból indulunk ki, hogy valóban Marx filozófushoz illő módon megfogalmazott világnézetét kell filozófushoz illő módon kritika alá venni. Ha ez a cél, akkor legyen hermeneutikai objektum - nem maga Marx persze, hanem - amit leírt.
Most gond azonban az is, hogy magának Mészárosnak a nyelvezetét sem lehet "elutasítani" úgy, hogy nem bizonyítom be azt, hogy elutasítandó.
Nem akarom sem Engelmannt, sem Adornót, sem Vajda Mihályt megbántani - amúgy sem ők tehetnek róla, hogy idecitáltattak - de kevesek ahhoz az emancipáció, az elidegenedés illetve a nembéliség filozófiai kérdéseinek terén, hogy hitelt adjanak a Mészárosnak címzett, de értsen belőle Marx is fogalmi-nyelvi kritikának.
3. Amarxizmus "börtöneinek" biztonságára vágyó marxistákról szólva két szűkítést szándékozik megtenni Böcskei.
Az egyik sikeres - tulajdonképpen eddig is az volt - tudniillik Mészáros itt már mindössze úgy szerepel, mint aki maga is csak azok közé a marxisták közé tartozik, "akik magyar szerzők (marxisták maradtak vagy lettek) vagy már elértek Kelet-Európába..."
A másik szűkítési szándék - ami szerint csak az ő kritikájukkal foglalkozik ebben a fejezetben - már nem lett ennyire sikeres.
Az ezen marxisták minősítései, ugyanis minduntalan átcsapnak a marxizmus általános minősítéseibe - ugyanolyan megalapozatlanul, drámai eszközökkel.
Ha pedig már a drámaiságnál tartunk, akkor van valami, ami szembeötlő. Ez pedig az, hogy az író szerint "A marxizmus olyan világnézet, amely a társadalmat drámaként, a világállapotot pedig tragikusként szemléli...".
Sajnos soha annyira nyilvánvalóan nem voltak drámaiak a társadalmi változási folyamatok, mint az emberiség jelen korában. Továbbá immár a földi világ egésze került a ténylegesen tömeges értékvesztés eszkalálódó helyzetébe. Közben pedig általános világválság van, ami értelemszeruen a jelenkori kapitalizmus világválsága.
Kiesik Böcskei abból a szerepből is, hogy nem híve a kategorikus igazságosztásnak, ámbár ismét idegen szájba adja a mondandóját, miszerint "a kapitalizmust nem lehet meghaladni".
Megjelenik a gondok ősforrásaként a materializmus is - a hitelesnek szánt forrás Sartre - miszerint "a materialista ... többet állít, mint amennyit bizonyítani képes". Az idézett Sartre háborog azért is, hogy egyébként is miért abból indul ki Sztálin - aki nyilvánvalóan egy minta-marxista Böcskei számára is - hogy Isten nem létezik? Ez egy hatásvadász, módfelett költői kérdés. Senki nem tudja ugyanis azt, hogy Sztálin mikor és mikből indult ki, de Isten-hívő biztos nem volt, ahogy a tömeggyilkosok egyike sem.
Azonban - ha nem tévedek - akkor ebben a részben van egy gondolati bakugrás is. Az ortodox marxisták "iskoláinak" tabui közé ugyanis aligha tartozott a kapitalizmus nem meghaladhatóságának - itt Vajda idézetben megfogalmazott - tétele, egyben aligha döntögettek marxista tabukat ezek a marxista "iskolák".
4. "Pedig mi nem így akartuk..."
Újabb pontosítást javasolok.
Ahogy Böcskei kritikájából kitűnik, Mészáros egy "átfogó kapitalizmus-értelmezésbe" bonyolódott a könyvében.
Ideje volna talán különválasztani mindazt, amit nem mások, hanem Marx írt a kapitalizmusról - és aminek elméletileg felépített, aktuális implikációjaként fogalmazta meg egyes nézeteit a proletár forradalomról, sok emberöltővel ezelőtt.
Meglehet, hogy Sartre szerint valóban "Az esetlegesség a lényeg", de hogy ennyi idő után is mennyire találó Marx kapitalizmus elemzése, ahhoz mindössze néhány oldalt is elég elolvasni, ha tudja az ember, hogy ezeket hol keresse. Én úgy gondolom, hogy egy filozófusnak ezt illik tudnia.
Azt, hogy rá hivatkozva, miket gondoltak és tettek mások, azt külön is átfogó kritika tárgyává kellene tenni végre, sőt - erről már írtam - sokaknak ezt meg is kellett volna tenniük, az én véleményem szerint is (csak nem szinte törvényszerű "paradigma-váltással").
***
Én úgy érzem, hogy egészen alapvető fogalmakkal is gondok vannak már itt-ott.
A világnézet gondolatilag nehezen kezelhető valami, amíg az ideológiai tartalma valamennyire nem tisztázódik, szükségképpen már valamilyen közösségi karakterrel.
Az ideológia pedig valamely - vagy több - emberi tudatformában (ezek közül egy a filozófia, egy másik pedig pl. a vallás) kifejezett eszmék, nézetek fogalmilag egységes rendszere.
A filozófia azonban nem csak egy emberi tudatforma, amiben testet ölthet egy ideológia, hanem olyan gondolkozásmód, tudomány is, amellyel módszeresen feltárhatók a lét legáltalánosabb törvényei.
Az érzékeny fogalmi szétválasztásoknak mind fontosabb szerepe van. (Csak megjegyzem, hogy pl. a hindu vallásoknak vannak autentikus materialista filozófiáik a való anyagi világra nézve - Szánkhja, Jóga - már azok számára, akik valóban ismerik ezeket.)
A hitek és vallások viszonylatában is több helye volna a bölcs óvatosságnak.
Némi szójátékkal élve a vallások nem kizárólagos hitbizományosai a hitnek magának, mert a hit nem csak vallásos hit lehet. Ebből adódóan a közös hitet vallók sem okvetlenül vallásosak. Vallásosak ugyanis - a mi fogalmaink szerint - csak az Istenhívők lehetnek, már ha ezen az alapon közösségeket (szervezeteket) hoznak létre.
Pusztán azon az alapon vallásnak nyilvánítani pl. a marxizmust, mert az ezen ideológiát magukénak érzok hasonló módon, hasonló dologban hisznek és közösségeket, szervezeteket alakítanak, (már elnézést) buta dolog. A társadalom adott fejlődési szintjén ugyanis az is adott, amilyen módon emberi közösségek és szervezetek létrejöhetnek - mint ilyenek nem lehetnek eleve mások, csak azért mert az ideológiájuk más.
A kapitalizmus - újabb - válsága tény, ahogy a globálisan tömeges értékvesztés is. Egyúttal - jelenleg - nincs jobb.
Én jól tudom azt, hogy sokaknak a történelmiséggel is gondja van - a vallásos ideológiák jelentős része számára a történelem egyszerűen nem is létezik úgy, mint ahogy egy európainak.
Azért az engedtessék meg, hogy kimondjam: hasonló helyzet nem először és nem másodjára van az emberi - megengedem az európai - történelemben.
A kereszténység ugye a maga filozófiai alapját a klasszikus görög filozófiából nyerte/nyeri. (Azt csak megjegyzem, hogy Platón a maga ideológiája implikációinak megvalósítását meg akarta kísérelni Szürakuszaiban.)
A polisz-rendszer válsága és bukása utáni ún. hellenisztikus korban pedig hasonló volt a kérdés - már akkor is - tudni illik, hogy hogyan lehet az adott, összességében nyomasztó viszonyok között, máról-holnapra, a mindennapokban sikeresen, de legalábbis elfogadhatóan élni. És éltek "hellenisztikusan", mert elképzelhetetlen volt az, hogy hogyan is lehetne másként. Egyre nehezebben volt ez elfogadható, de nem volt még jobb.
Mindez a zsákutca megjelent az ideológiákban és a filozófiában is. Virágzott a kiábrándult sztoicizmus - az egyéni boldogulás (individuális) utjait kutatva - miközben Epikurosz a nyugalom gyönyörének utjait vélte megtalálni a kivonulás és a prózaibb gyönyörök (fogyasztói) után.
Az egyik "iskola" Hérakleitosz materializmusából, a másik "iskola" Demokritosz materializmusából indult ki, bár mindkettő - természetesen - idealista volt. Ilyen az emberi ideológia/filozófia, ahogy én látom.
Szentes, 2008. december
Korom Pál