Az etika és a szabadság kis körei
Az archaikus társadalmakban az ember helyét, sorsát alapvetően határozta meg az, ahova született. A társadalmak fejlődését tekintve - és eltekintve a háborúk történelmi viharaitól - nemzedékek élete pergett le alig változó keretek között. A társadalmi hierarchiák is, csak észrevétlenül változtak.
Az erkölcsi normák alig váltak el a jogi normáktól. Kezdetben ez utóbbiak csak írásbeliségükben különböztek és hogy elsősorban a "Ne lopj!" általános jogi normáját (parancsát) konkretizálták, annak szankcióival.
Az elbonyolódó mindennapi anyagi - hatalmi viszonyok tették szükségessé az egységes kezelésükre megfelelő jogi szabályok folyamatos kidolgozását - és ennek a szabályrendszernek mind egyértelműbb elválását az erkölcsi szabályok rendszerétől. Ez utóbbi erkölcsi szabályokban pedig a hosszú távú sikeres társadalmi együttélés normái öltöttek testet. Ehhez természetesen saját osztály és réteg normái is voltak a különböző osztályoknak és rétegeknek. Az individualizáció korában több figyelemreméltó folyamatrendszer bontakozott és bontakozik ki:
- Az egyéneket, helyüket, sorsukat mind kevésbé határozza meg az, ahová születnek. A primer társadalmakat lényegében felváltották a bonyolult szerkezetű szekunder társadalmak. A társadalmi elidegenedési folyamatok alapvetően kérdőjelezték meg a kategorikus imperatívuszokat (erkölcsi parancsokat). A régi társadalmi szerkezetek, intézmények felbomlása és a "pörgés" pedig ellehetetlenítették az osztály és réteg normákat - nihilizálták és/vagy összekeverték azokat.
- A "pörgés", a bonyolódó társadalmi viszonyok és az ellehetetlenülő erkölcsi rendek a jogi normák eszkalációját indították el - elsősorban a legfejlettebb társadalmakban. Különösen az emberi jogokat védeni hivatott jogszabályok eszkalációja feltűnő - ami azt tükrözi, hogy szükség van az embereknek emberi minőségükben (méltóságukban) való védelmére, merthogy nem védettek (!). Egyesek persze úgy gondolják, hogy ez fejlődést tükröz, mert az érintettek - akiknek jogi védelme korábban fel sem merült - immár jogokat kapnak. Mások úgy gondolják, hogy a jogszabályrendszer bővülése, fejlődése csak addig fejlődés, ameddig a felnőtt társadalom gazdasági, politikai, közéleti fejlődését szolgálja. Amikor a bármely okból emberi mivoltukban kiszolgáltatottakat ruházunk fel védendő jogokkal a mind gyakrabban mások felelősségével - ott a jogszabály mindössze a megfelelő erkölcsök tragikus pótléka.
- A helyes út az, ha az etikai problémák helyes kezelésére egy (új) etikai világ valósul meg. Olyan, amely nem sérti a létező etikák elveit - sőt belőlük is táplálkozik - de amelyet az emberi társadalom tagjai a sajátjuknak ismernek el és éppen ezért az egyszerű és kisszámú normáit betartják, betartatják a maguk hétköznapjaiban. Emiatt a kihívás miatt esnek fundamentalista és hasonló ízű kísértésekbe a világvallások és burjánzanak a szekták. Ezért volt a törekvés, hogy a keresztény értékek kerüljenek be az EU Alkotmányába.
Alapvető kérdés, hogy melyek ma és a jövőben azok a problémakörök, amelyek esetében a jogszabályok a megfelelő erkölcsök tragikus pótlékai illetve, hogy mik is lennének ezek a megfelelő erkölcsök.
*
A jog és az etika világa közötti határsáv kőkemény viták tárgya megannyi konkrét kérdésben. Azonban míg a jogi oldal világszinten is egyre egyértelműbb, addig a másik oldalon erkölcsi normarendszerek egész hada lelhető föl. Ami ezekben - hellyel-közzel - közös, az már vagy jogi formákat is öltött vagy hit-béli dogmákban rögzült. A különböző okokból és módokon el nem kötelezett egyének számára vannak - mindig is voltak - általános és kifejezetten erkölcsi alapelvek, de ezek nem szerveződtek kulturális értelemben is rendszerré és nem "érvényesültek" a gazdasági dominanciájú emberi világban.
Az azonban nagyon is kimutatható, hogy hol van a jog és az etika világa közötti határsáv. A magánügyek - ahogy én mondani szoktam: az intim dolgok - társadalmi határvonalainál. Ezek ma világosabbak, mint valaha és egy kettős folyamatrendszerben születtek és születnek.
Az egyik folyamatrendszer az individualizálódásé, a másik pedig ezen individum világtörténelmi sorsra jutásáé.
Szinte hallom persze a jól ismert kifogásokat, hogy ezt már megint nem érti senki. Csakhogy azt is beláthatja mindenki, hogy valahányszor, amikor tollat ragadok egy-egy ügyben, nem kezdhetem mindig ádámtól-Évától.
Az individum mind nagyobb "területeket" sajátít ki magában, "befelé" haladva, a környezetében pedig a környezete mind tágabb szintjein - ezeket a magánszférája alkotóiként felfedezve, azonosítva, létrehozva.
Ezt (szinte) minden egyes egyén másként éli, teszi és korántsem biztos az, hogy ez bármiféle többiek tetszésével találkozik. Nem lévén erre a "terjeszkedésre" kihordott szabályrendszer, ez a "fejlődési" folyamat rendesen anarchisztikus.
Etikai szabályrendszer híján - amely társadalmi konszenzussal lenne kihordható - a különböző etikai irányzatok csatáznak egymással, az anarchiával meg a nihilizmussal. Ahol pedig ez a vita elfajul és nyilvánvalóan sérülnek a legkiszolgáltatottabbak, ott a hatalom igyekszik a társadalom nyomására jogszabályokkal kitölteni az etikai űrt.
Példálózni most nem fogok, mert azonnal a fejemre zúdulna a konkrét vélekedések áradata - jeleként a nyilvánvaló zavarnak.
A másik folyamatrendszer, amiben a magánszféra új elemei születnek, az az egyének világtörténelmi sorsra jutásának folyamatrendszere. Ennek gazdasági előképe az ún. globalizáció. Valójában a bioszféra hozzá nem értő eluralásáról van szó (mélységéig is, tehát a nanotechnológiáig, genetikai manipulációkig).
Ezen is tengernyit lehet vitatkozni, de értelmetlen.
Ennek a motorja vitathatatlanul az emberiség erőpozícióban lévő részének fogyasztási igény-rendszere és a mind "pörgőbb" piaci kapitalizmus ennek, csak eszköze (ketten "alkotják" a manter-imperializmus rendszerét).
Ezt a "dolgot" már semmiféle hatalom le nem állítja. Aktorai ugyan hozhatnak megannyi jogszabályt - akár globálisat is -, de ezek is, csak egy mind nyilvánvalóbb etikai űrt tölthetnek ki, mint egy konszenzusos etikai világ pótlékai.
A "pörgés" élvezői tömegeinek kell ugyanis magukra vonatkozó etikai döntéseket hozniuk, új kultúrákat létrehozniuk, kitölteniük a politika és a jog tereit - és átalakítani a világgazdaságot.
A kulcsfontosságú feladat tehát egy új konszenzusos etikai világ felépítése. Csakhogy - és ez rendkívül fontos - nem lehet etikai világot etikátlanul építeni. Nem lehet etikai világot politikai módon építeni. Nem lehet ezt az etikai világot egyes kultúrákra, egyes vallásokra, egyes erkölcsökre építeni.
Nem lehet benne semmi, ami önmagának ellentmondó és nem lehet benne semmi, ami részérdeket véd.
A VE-GA a megmondhatója annak - a VE-GA ma már tizennyolc nemzedéke - hogy bár nagyon régen így gondolkodom, még a vegásokra sem másztam rá soha mindezzel. Nem éreztem úgy, hogy mini-messiás módjára meg kellene őket térítenem. Az azonban erős túlzás lenne - és különösen az pont az enyéimektől (itthon és Erdélyben is) - ha nem képviselhetném a saját meggyőződésemet, amelyeket soha senki meg nem kritizált, meg nem cáfolt.
Az meg egészen erkölcstelen lenne, ha éppen erkölcsi kérdésekben nem tehetném ezt meg.
*
Nagyon fontos megérteni, hogy szó sincs itt arról, hogy bárkinek is áldozatokat kellene hoznia mindabban, amit fontosnak tud, érez a maga jobblétéhez. Joga úgy élni, mint másoknak. Joga egyenrangúnak lennie, mint állampolgárnak, joga ugyanolyan tagja lenni a népének, mint annak más tagjai, joga ugyanolyan magyarnak lennie, mint más magyaroknak.
Nem kérdőjelezhetők meg az ezekhez fűződő jogos érzelmei sem.
A kirekesztettségből fakadó sérelmek és érzelmek valódiak, mélységesek és tragikusak.
Mindezeknek van etikai metszete is, amely azonban hasonlóan és mélységesen elbizonytalanodott, mint amiről már írtam. Egy azonban biztos: a sebekre nem jelentenek gyógyszert a politikai és jogi deklarációk azzal a szemérmetlen tartalommal, hogy "Ti ugyanolyan magyarok vagytok, mint mi". Ráadásul hazugság is lenne! átverő szépségflastrom egy nem, vagy nehezen gyógyuló seben.
*
Mitől, és hogyan gyógyulhat az én véleményem szerint ez a seb és kik gyógyíthatják?
Ami erre az én válaszom, az nem erre a kérdésre született meg és nem is ma, hanem több, mint tíz évvel ezelőtt, amikor végre érdemi lehetőségem/lehetőségünk nyílt erre a válaszra.
Éveken át biztosítottunk feltételrendszert a magunk erejéből arra, hogy zavartalanul szerveződhessenek olyan erdélyi fiatalok körei, akik hajlandók voltak erdélyi közéleti szerepet vállalni. Ezeket a folyamatokat Erdélyben is segítettük, de szigorúan beavatkozás nélkül. Amikor pedig valóságos, egyenrangú és kölcsönös kapcsolataink alakultak ki, akkor terjesztettük ki a kapcsolatokat gyerekek közötti kapcsolatra is, szelíden és óvatosan haladva.
Magyarul beszélünk, ez igaz, de a távolságok sokrétűek és jelentősek. Butaság ezt tagadni és még nagyobb ostobaság az anyaországi nagy testvér szerepében tetszelegni. Nekem azonban egy cseppet sem tetszőbb a kisebbségi kistestvér szerepe sem.
Mindenütt a felnőtt rangúvá váló, valóban autonóm személyiségek kis (civil) körei - a szabadság kis körei - hordhatják csak ki azt az új etikát, amelyek sokaságából megszülethet az új etikai világ.
Ezek a körök mindig elsősorban helyiek és ki sem alakulnak idegenekből. Az új globalitás csak új lokalitásokból épülhet fel. Mindenek előtt Szentesieknek és Marosvásárhelyieknek, Nagytőkeieknek és Körtvélyfaiaknak kell lenniük és utána dél-alföldieknek vagy erdélyieknek. Nincs ebben semmi új; csak emlékezzünk Tamási áron bölcs gondolatára: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.".
A VE-GA arra szocializál és próbál segíteni abban, hogy a gyerekek felnőtt rangú autonóm személyiségekké érjenek, hozzák létre a szabadság kis köreit mindenütt, érdemben is otthonukká téve az otthonukat.
Így lesz független a magyarságtudatuk és a hazafiságuk mindenféle szólamtól. Így lehetnek maguk és szövetkezéseik is egy új erkölcsiség alkotói, hordozói.
Szentes, 2004. december
Korom Pál