Párt-ideológiák és társadalmi tudatformák I.

Kategória: Levelek XVI Megjelent: 2020. február 23. vasárnap

(Általános tudatformák)

A különféle ún. ellenzéki pártok képviselőitől egyre gyakrabban hallani, olvasni azt, hogy nem kívánnak ideológiai kérdésekkel foglalkozni. Az indokaik között alapvetően két dolog szerepel.
Az egyik az, hogy a szövetkezés akadályát látják az ideológiák ütközésében - kiegészülve a definíciós gondokkal. A másik az, hogy ezek a kérdések a választók tömegeit vagy nem érdeklik, vagy megosztanák őket. Tehát inkább olyan kérdésekre koncentrálnak a programjaikban, amik a választókat a mindennapi életükben konkrétan érintik, érdeklik.
Mind a kettőben tagadhatatlanul van logika, csak hogy ez olyan logika, amely tévútra vezet. A pártpolitika színpadján mindenek előtt azért, mert teljes mértékben átengedi a politikai ideológia színterét a FIDESZ-nek és a KDNP-nek, mert hogy ők nagyon is gondosan dolgozták és dolgozzák ki a politikai ideológiájukat, amit hatékonyan adnak el a választóik széles tömegeinek.

A konkrét - sokszor tudatosan megcsinált - ügyeket ennek szolgálatába állítják, miközben ezek szisztematikus felvonultatásával úgy tematizálják a (politikai) közbeszédet, hogy az ellenzéki pártoknak is ezek mentén kell érvelniük (erőlködniük).
Az egy külön gond, hogy az egyes ellenzéki pártok, egyes képviselői már sokat elárultak a - sokszor igencsak hányt-vetett - ideológiai nézeteikről. Ezek gyakran már el is avultak, de itt-ott rendszeresen törnek elő a múltból vagy a jelenben. Ezek a múltbeli és vagy ösztönösen megjelenő ideológiai dolgok ellenőrizhetetlenül hatnak a szövetkezés folyamatára. Jobb ezeket tisztázni és szembenézni velük.
Ez annál inkább szükséges lenne, mert a pártok ódzkodásának van egy rejtettebb oka is. Ez pedig az ideológiai műveletlenség - ami a FIDESZ-t nem tartja vissza, a KDNP pedig nagyon kérdőjelesen adaptálja a keresztény ideológiát.
Hozzá kell ehhez tenni azt, hogy a pártpolitizálás több rétegű dolog és mint önálló társadalmi tudatformának sajátosan természetes jellemzője ez. Lényegében az erkölcstelen, ha nem létezik a politikai egyeztetéseknek egy olyan ideológiai szintje, amely nem igazán tartozik a választók tömegeire, miközben van egy politikai programként megfogalmazott szintje, ami nekik szól (nem is beszélve a tömör és hatásos jelképek és jelszavak szintén kicsit önálló életet élő szintjétől).
Szumma szummárum, a lemondás a saját politikai ideológia kidolgozásáról, illetve a pártok szövetsége ideológiai közös nevezőinek meghatározásáról - a másságaik elkülönítésével - szerintem a pártok és szövetkezésük halálát jelenti.
Ennek tudatában folytatom azt a gondolatmenetet, ami a „Levelek” rovatom X. részétől tanulmányozható.

*

1. Mik azok a társadalmi tudatformák? (Pillants rá a 4. pontban foglaltakra!)
Ezek kifejezetten európai társadalmi tudati képződmények. A kialakulásuk az ógörög társadalmakban kezdődött meg, illetve bontakozott ki.
Ezek a tudatformák kulturálisan, nyelvileg, politikailag (többé-kevésbé) elkülönülő társadalmi egységek életét fogalmazzák meg más és más koherens módokon, a nekik megfelelő fogalom-rendszerrel - az adott társadalom igényei szerint. Ezek a tudatformák tehát egyazon társadalmi valóságot értelmezik és fogalmazzák meg, más nézőpontokból. Mindegyiknek megvan a maga kiemelt szempontrendszere, de - értelemszerűen - részük (alávetve a saját nézőpontjuknak) az összes többi tudatforma adott nézőpontból való értelmezése is.
Nem társadalmi tudatformák a szaktudományok, mint például a történelem.

2. Miért fontosak a párt-ideológiák szempontjából a társadalmi tudatformák?
Különösen az európai kultúrával (is) jellemezhető társadalmakban nem lehetséges a társadalmak állapotának és ideáik koherens rendszerének (az ideológiáknak) a megfogalmazása, csak ezekben a tudatformákban.
Tehát a politikai pártoknak minden társadalmi tudatformáról meg kell, hogy fogalmazzák azt, hogy számukra mi ezek lényegi tartalma és hogy hogyan kívánják ezeket a tartalmakat módosítani - ha módosítani akarják. Amennyiben ezt nem teszik meg, akkor nem lehet tudni azt, hogy kik is ők és mit is akarnak.

3. A társadalmi tudatformák alapvetően kétfélék.
Egyrészt vannak általános társadalmi tudatformák. „Európa” kulturális határait lényegében az jelöli ki, ahol ez a létezési és gondolkodási mód természetes. Ezen a határon belül a társadalmak állapota és ideái ezek tartalmaival írhatók le.
Az így értelmezett „Európa” határain kívül igen sok olyan nézetrendszer létezik, amelyikkel az adott társadalmak leírhatják a maguk állapotát és ideáit. Ugyanakkor nem lehet megkerülni azt a tényt, hogy a globalizált világ nem írható le - legalábbis egyenlőre nem tudunk ennek más módjáról - csak „európai” módon. Azonban - és csak az „európai kultúrákban” - nem csak általános társadalmi tudatformák vannak.
Az egyes lokálisabb kultúrájú, nyelvű társadalmaknak létezhetnek egyedi, csak rájuk jellemző tudatformái is. (Ezekről eddig a VE-GÁ-ban sem beszéltem, mert az egész értő alkalmazása nélkül ez csak zavarokat okozott volna.) A párt-ideológiák tekintetében pedig különösen vannak ilyen tudatformák is, mert ezek a pártpolitika küzdőterein sokkal közelebb állnak a politikai pártokhoz, mint az általánosak. Ezek azonban nem függetlenek az általános tudatformák tartalmaitól, de egyrészt nem okvetlenül érintik valamennyi tudatformát, másrészt gyakran inkább egyféle zárványai azoknak.

4. A tartalmi részletezésüket megelőzően írom le az általános („európai”) tudatformákat:
4.1 Emberkép
4.2 Világnézet, világkép
4.3 Hit
4.4 Erkölcs és etika
4.5 Kultúra
4.6 Gazdaság - ökológia
4.7 Filozófia
4.8 Tudomány
4.9 Jog
4.10 Politika
4.11 Művészet
4.12 Nemzet
4.13 Klímaváltozás

5. Tipikus „magyar” tudatformák:
5.1 Magyar kereszténység
5.2 Magyar nemzet
5.3 Népi - urbánus kultúra
5.4 Parasztkérdés (földkérdés)
5.5 Zsidókérdés
5.6 „Trianon”
5.7 „56”
5.8 Magyar élsport

Az egyes általános és kifejezetten „magyar” társadalmi tudatformák áttekintése előtt kínálkozik néhány megjegyzésem.
Az első az, hogy természetesen lehetnek további elkülöníthető tudatformák.
A második az, hogy itt nem a saját nézeteimet fejtem ki, hanem csak felvetek egyes nézőpontokat.
A harmadik pedig az, hogy természetesen vannak saját kidolgozott nézeteim, amiknek egy része itt a „Levelek”-ben és más helyeken olvasható - sőt a Rock-játékban hallgatható is. Ezek azonban meghatározóan az én filozófiai látásmódomat tükrözik és semmiképpen nem pártpolitikai aspektusúak.

*

Az egyes társadalmi tudatformák tartalmi megközelítéseiről, röviden:

4.1 Emberkép
Egészen az újkorig az emberkép alapvetően vallásos volt, egységes és benne az ember magától értetődően illeszkedett a világmindenségbe. A „nyugati” individualizáció kibontakozásával az egyéni én - az ego - került mindinkább az emberkép középpontjába. Az ember egyénné szakadt ki a mindenségből és kiszakadt a hagyományos társadalmai addíciós szövetéből is.
A jelenkorban az ember fogalma sokszor nagyon más, a különféle nézetek szerint. Például teremtmény vagy evolúció eredménye. Egyesek szerint minden ember Istentől/természettől egyenlő, míg mások szerint vannak felsőbb- és alsóbb-rendű emberek, a mindenféle szempontjaik szerint. Nagyon fontosak ebből a szempontból a bennünk élő emberképek (rasszok és nemzetek szerint, stb.) és amilyen emberképben gondolkodunk a jövőre nézve.
Ide tartozik a férfi és nő társadalmi megkülönböztetésének kérdéshalmaza, a saját kisebbségeinkhez való viszonyunk, országhatárainkon belül és kívül.
Rendkívül fontosak az olyan létrehozott emberképek, mint például a „zsidó”, a „migráns” és az ezekhez való viszonyunk.
Egy egészen más szempontból vannak, akik szerint a társadalmi-gazdasági tevékenység középpontjában az egyéni ember áll, míg mások szerint az emberek valamilyen közössége, sőt sokak szerint az ember gazdasági tevékenysége. Ugyancsak sokak szerint „minden” középpontja az Isten. Az ember bizonyos értelemben belőle fakad és hozzá tér meg - vagy az ellenpontjához.
Van egy olyan nézőpont is, amelyik megint másként és többet mondhat erről. Az, hogy milyennek akarják nevelni az embert a különböző társadalmak, különböző erői?! Mi a társadalom elgondolt szocializációs (pedagógiai) célja? Itt és konkrétabban például a különféle pártok, a maguk programjaiból kitűnően (már ha kitűnik belőlük értelmezhető ebben a tekintetben)? Az elgondolt gazdaságnak, az elgondolt nemzetnek szocializáljunk (neveljünk)? Dolgozónak, szolgának vagy autonóm emberi egyéniségnek?
Az emberképről gondolkozva - csakúgy, mint a többi tudatforma esetében is - érdemes végiggondolni azt, hogy mit gondolunk az emberről, ránézve a többi tudatforma szemszögéből. Azért is fontos ez, mert ez féket tud vetni a kötetlen ötletelésnek. Az emberkép sajátos oldalait tudja tisztázni pl. az ember, mint egy nemzet alkotója, mint termelő lény vagy mint jogalany (stb.).

4.2 Világnézet, világkép
Ahogyan felfogjuk és ahogyan látjuk a „világot” - ami eleve lehet, csak a Földünk vagy egy végtelen anyagi vagy szellemi/lelki univerzum. A lényeg az a nézetrendszer, amin keresztül és ahogy illeszkedünk a „mindenségbe”. Illeszkednünk kell ugyanis, hogy értelmezhető és értelmes legyen a létezésünk. (Vagy nem?!)
Mint Istenhívő is lehet a világnézet dialektikus, de mint materialista sem okvetlenül az.
A látás, mint legfőbb érzékszervünk - és ennek kiterjesztései - fontos tapasztalati anyagát adják a világunkban való eligazodásunknak. Hogyan fogjuk fel a „lent”-et és a „fent”-et, a külsődlegest, a belsődlegest - és sok mást - a személyes nézeteinkkel és identitásunkkal (identitásainkkal) szinkronban. Hogyan igazodunk el az időben, a személyes időnkben - a halálig, a saját halálunkig bezáródóan és azon túl is.
Új színeket hoz mindebbe folyamatosan a kozmosz - általában a Föld is - és a klímaváltozás miatt változó Föld-kép és bioszféra.
Igazából amúgy is mindig a látható, tapasztalható változások jelentenek világnézeti kihívást illetve azok, amiket (már) érzékelünk.
Van-e valamiféle rend mindebben? Ha van, akkor isteni/természeti vagy emberi? Erkölcsi és/vagy jogi?
Megfogható mindez hittel, filozófiailag, művészileg? Alakítja-e mindezt a társadalom, alakíthatja-e társadalmilag, gazdaságilag?

4.3 Hit
Csak a „Levelek” rovatban sok írásom van, amikben ezzel a témával foglalkoztam.
Fogalmilag talán úgy ragadható meg a legjobban, hogy a hit olyan pszichikai erő, amit hosszú távú életcélok teljesítésének előrevételezett meggyőződése szül, holott erre nincs és nem is lehet bizonyosságunk.
Lelki erőt adó távlati céljainkban osztozunk a társadalmainkban, miközben megoszthatatlanul személyesek is.
Hiteink nem csak vallásosak lehetnek és nem is csak vallás-szerűek. Lehetnek teljesen materialisták is.
Identitásunk szempontjából szükséges tisztáznunk azt, hogy miben és miért hiszünk feltétel nélkül - és esetlegesen feltételekkel.
Érdemes elgondolkozni azokon a nézeteken, amely szerint a hit az a társadalmi mozgatóerő, amelynek a kultúra a társadalmi alapja és az erkölcs a szabályrendszere.

4.4 Erkölcs és etika
Az erkölcs az adott társadalom együttélési normáinak együttese. Részei írott és íratlan szabályok, a társadalmi és egyéni életnek ritmust adó szokások, (nem okvetlenül negatív szerepet játszó) előítéletek és sztereotípiák.
A köznapi életben az erkölcs többnyire önkéntelenül magától értetődően, érzelmek által vezérelten „működik” - ritkán kíván (erkölcsi) erőfeszítést. Csak az adott társadalomra érvényes és lényeges alkotója más társadalmak kirekesztése. Negatív megfogalmazással mondják erre azt, hogy mindig „törzsi jellegű”.
Buddha és Jézus tanításának lényege az, hogy az erkölcsiségüket minden emberre kiterjesztették - aminek érvényesülése azonban nem „automatikus”. Gondolkodást, mérlegelést kíván és döntések meghozatalát, azok tartalmának érvényesítését. Az erkölcsiségnek ezt, az erőfeszítéseket kívánó szintjét nevezzük etikának. (Egyúttal az etika egy a filozófiai tudományok közül is.)
Komoly kihívás az, hogy a globális emberi társadalomban milyen módon működhetnek az egyes erkölcsök, mint az ezeket hordozó társadalmak szabályzói és működhet-e a globális emberi társadalom általános etika nélkül? Ha nem, akkor hogyan és milyen területeken hangolandók össze a különféle erkölcsi rendszerek és hogyan?!

4.5 Kultúra
Az egyes társadalmak értékek sokaságát hozták és hozzák létre, amelyek összessége az adott társadalom teljes műveltsége. A társadalom kultúrája nem más, mint az érték-kombinációs képessége, gyakorlata, amivel a gondjait megoldja, az igényeit kielégíti.
Meghatározó alkotói az emberképe, a hitrendszere, az erkölcse/erkölcsei és az anyagi-termelési kultúrája. Mint identitása alkotója, meghatározó része a népi, nemzeti identitásnak.
Minden egyes más tudatformának illetve emberi tevékenységnek van saját kultúrája, amelyeknek elvont összessége az általában vett kultúra. Amennyiben egy társadalomnak nincs egységesnek tekinthető közös kultúrája, akkor az nem egy társadalom, hanem annyi, amennyi az adott emberi sokaságban egységesként lehatárolható.

4.6 Gazdaság - ökológia
Öko-: előtagként az élővilág és - többek között a gazdasági - környezete között fennálló viszonnyal való kapcsolatot jelöli.
Ökonómia: gazdasági élet, ésszerű gazdálkodás, közgazdaságtan.
Alapvetően annak tiszteletben tartása az ésszerű, hogy a gazdaságnak, a társadalomnak a természettel való anyagcseréje meghatározóan - és legalább középtávon - egy körforgás keretében valósul meg. Eredendően a gazdálkodás természeti tárgyak olyan elvétele, (esetlegesen sokszoros) átalakítása, amely emberi szükségletek kielégítésére teszi alkalmassá ezeket, majd pedig a fogyasztás - része a termelői fogyasztás is - végtermékei visszaadaptálódnak a természetbe.
A társadalmi gazdaság két alapvető eleme a fentiek szerinti termelés és a fogyasztás. A társadalmi-gazdaság működésének döntő eleme az, hogy mi a gazdaság motorja. Az emberek és társadalmaik természetes - egyben egészséges - igényei vagy más dolgok, amik a természetes igényeiket is minőségileg alakítják át nem természetessé (és egészségtelenné).
A ma már globálisan működő profitelvű tőkés termelési mód motorja és egyben működési feltétele a profit növelése, vagyis a gazdasági növekedés - minden áron.
A gazdálkodás ezen módja feléli, elszennyezi a természeti forrásokat.
Az egyének és saját társadalmaik ezzel szemben tehetetlenek, mert mindenáron a biztonságra - a fogyasztása biztonságos növelésére - törnek (aminek lényeges eleme a kényelmük korlátlan növelése). Képtelenek a saját tevékenységük másodlagos és sokadlagos következményeivel számolni, miközben azt jelentéktelennek is érzik, tudják. Gyakran elviselhetetlenül jogtalannak is, hiszen a fogyasztásuk és annak hatásai meg sem közelítik másokét, sokakét.
Csak a termeléssel és fogyasztással átfogott társadalmi közösség lehet erre képes, önmaga képviselete vagyis a politizálása útján. Alapvető kérdés azonban az, hogy a mindenkor aktuális - még ha általa meghatalmazott is - képviselője valójában az ő illetve a társadalmi közösségei értékeit és érdekeit képviseli-e?!
Ennek a tudatformának a tartalommal való megtöltése tehát igen nehezen különíthető el a politikai alapoktól. Emiatt legalább két-rétegű megközelítést kívánhat. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni a tőke által kialakított, adott helyzetet, ami alapvetően torzította el az egyének fogyasztását, vélt, de nagyon is valóságosan ható igényeit - két értelemben is.
Egyrészt vannak a fogyasztói fogyasztók, akik szabadságuk lényegének és létezésük alapvető feltételének tekintik a fogyasztói fogyasztásuk biztonságát. Másrészt vannak a nélkülözők, akik az emancipációjuk lényegének tekintik, hogy fogyasztói fogyasztók lehessenek. Közben két kézzel kapaszkodnak a létezésüket nyomorúságosan, de még biztosító lehetőségeikbe, mindenféle könyöradományokba.
Abban közösek a fentiek, hogy - és a szó szoros értelmében genetikusan - teljesen feltétlenül növekedés pártiak. El sem tudnak képzelni más világot, mint a neoliberális tőkés világgazdaságot - az „otthoni” változatokban.
Létezhet-e a praktikus gazdálkodásban olyan elképzelés, mint például a gazdálkodás nem kizárólagosan haszonvezérelt módja - például Szent Ferenc, Genovesi illetve Baritz Sarolta praktikussá is tehető szellemi útján? Lehetséges-e fenntartható növekedés vagy növekedés nélküli fejlődés, stb.?

4.7 Filozófia
A létezés legáltalánosabb, legátfogóbb kérdéseivel tudományos igénnyel foglalkozó szellemi tudomány. A szaktudományokkal annyiban megegyezik, hogy csak a bizonyított tételeket fogadja el. Azonban abban különbözik, hogy miket tekint bizonyítékoknak. Nem csak a „fizikai” tudományok tudománya lehet ugyanis, hanem a szellem- illetve/és hittudományok tudománya is, amelyekben létezhetnek szellemi bizonyítékok és isteni eredetű kinyilatkoztatások is.
Stratégiai filozófiai tudománnyá vált/válik az etika.

4.8 Tudomány
Ebben a tudatformában csak azok a (szak) tudományok tekinthetők tudománynak, amiknek állításai, törvényszerűségei ellenőrzött bizonyítékon alapulnak, vagyis egyértelműen és „fizikailag” bizonyítottak.
Sajátos helyzetben vannak a társadalom tudományok, amelyek törvényei tendenciáikban, sztochasztikus módon érvényesülnek, így számos elemük hipotetikus illetve csak hosszútávon és esetlegesen bizonyosodik be.
Számos szaktudomány van, amelyek egyre több és súlyosabb etikai kérdést és követelményt vetnek fel.

4.9 Jog
Írásban biztosított lehetőség, hatalmi garancia valaminek a gyakorlására illetve használatára, élvezetére.
Két alapvető fajtája az általános emberi, közösségi és társadalmi jogok összessége illetve az állam által kötelezővé tett magatartási szabályok összessége.
Egyes nyelvek külön fogalmat használnak erre a két különböző minőségű jogra. Az elsőt az alkotmányban értelmezik. A másodikat a különböző törvénykönyvekben. Magyarországon a kettő keveredik, ami folyamatosan jogi gondok és manipulációk forrása. Hű tükre ennek a Magyar Alaptörvény.
Egy jogi értelemben klasszikusnak mondható Alkotmánynak érdemes tisztázni a különféle történelmi alkotmányokhoz való viszonyát is - azt, hogy miben tekinti magát jogfolytonosnak és miben határolódik el ezektől.
Nagyon fontos - és az alkotmány-jog témakörébe tartozó - kérdés az is, hogy mit gondolunk a demokráciáról illetve az államról. Konkrétan mit a (liberális/illiberális) köztársaságról és annak működéséről.
Jelen időszakban nem kerülhető meg az a kérdés sem, hogy az adott jogszabályi környezet alkalmazása mennyiben kérdőjelezhető meg - annak parlamenti átalakítása nélkül, ad hoc.
Mennyire kérdőjelezhetőek meg bírósági döntések úgymond „nép” (amelyet pl. ún. „nemzeti konzultáció” körvonalaz, nagyjából 1-2 millió főben), úgymond (jogrendszeren kívüli, időnként mérhetően xenofób, rasszista) „igazságérzetére” alapozva?

4.10 Politika
Általában ez az érdekek szervezett érvényesítésének valamilyen módja.
Alapvetően két változata van. Az egyik az embereknek a saját konkrét, helyi ügyeik önkormányzati és civil intézése során folytatott politizálása, a közéleti tevékenységeik keretében.
A másik a hatalmi politizálás, amely az államhatalom megszerzéséről, megtartásáról és a felhasználásáról szól, egy adott intézményrendszerben folytatott tevékenységek által.
Ennek egy változata az, ha ez a rendszer parlamentáris, amelynek sok változata van és azoknak is sokféle működése (működtetése).
A „multimédiás”, „virtuális világos” jelenkor egyik alapvető kérdése, hogy hogyan születnek a választói akaratok és hogyan történik azok aggregálása a képviselőik illetve a pártjaik által.
Megkerülhetetlen a köztársaság intézményes működési módjához való viszony tisztázása is.

4.11 Művészet
Egy klasszikus értelmezés szerint ez az a tudatforma, amely egyéni művészi adottságok által, bizonyos esztétikai elvek szerint tükrözi a megélt valóságot, valamilyen általa lényegesnek érzékelt vonatkozásban.
Jómagam önkényesen mindig továbblépek ebben a tekintetben afelé, hogy a művészet esztétikai értékét az adja, hogy lebontja az alkotó, az interpretáló és a mű élvezetében azonosuló ember, valamint a világmindenségük közötti határokat - őket a mindensége részévé téve ezáltal. Ezért a művészet minden vonatkozásban magában hordja az egyediség teljes szabadságát, az egyéniség - legalábbis időleges - felszabadulását illetve - ezzel együtt - az elragadtatás minden változatának megélését, az eufóriát, az extázist.
Minden, ami ezeket korlátozza, az a lényegét veszélyezteti. Minden, ami ezt gátolja, az ellehetetleníti.
Persze a művészet mindenképpen utat tör magának, mert emberi lényegünk szerves része.

4.12 Nemzet
Történelmileg kialakult, tartós emberi közösség. Olyan közösség, amelyet a közös származás (tudata), a közös nyelv, a közös terület és gazdaság, a közös kultúra, az abban megnyilvánuló közös lelki sajátosságok, a közös identitás tart össze.
Ezzel együtt, ahol a kapitalizmus kifejlődéséhez ehhez szükség volt, ott alakult ki eszmei háttereként a nacionalizmus és a „saját” (gazdasági védelmet biztosító, egyben a saját vállalkozóit támogató) nemzetállam kialakítására való hatalmi törekvés, ami tudatosan épített a fentiek elemeire, azokat (is) felhasználva.

4.13 Klímaváltozás
Mind globálisan, mind lokálisan, mind pedig az egyének saját életében zajlik a jelen és a jövő felélése egy ördögi körben. Az ördögi kör alkotói a népességnövekedés (dialektikus kapcsolatban egyes nagyrégiók országainak népességcsökkenésével) az élelmiszer és vízellátás, a klímaváltozás és a kényszerű, tömeges elvándorlás minden szempontból idegen országokba.
A folyamat-rendszer súlyosbodása megállíthatatlan - különösen azért, mert nincsenek válaszok.
Tükre ennek az is, hogy ez a tudatforma most van születőben, keserves és hosszadalmas vajúdással.
„Akik ma húsz évesek, azok az ötvenedik születésnapjukon egy olyan Földet fognak látni, amin megváltozott minden partvonal, minden szín és tengernyi fajjal lesz kevesebb ...”