A VE-GA Képzési és Tábor Központja - Szentes-Magyartés

Kategória: Táboroztatás - Magyartés Megjelent: 2014. június 13. péntek


A hely Magyartés Szentestől észak-keletre (13 km), Csongrádtól keletre, a körös torkolatától (Európa kemping című film) nem messze van (Szeged 56 km, Ópusztaszer 30 km). A falu a tanyák között lévő kistelepülés (lakosok száma 300), melyet főleg horgászok látogatnak. Közigazgatásilag Szenteshez tartozik. Két közintézménye a kocsma és a bolt.
A legközelebbi vasúti megállóhelyek Szentes és Nagytőke, ahonnan busszal 15-20 perces út után, menetrend szerinti járatokkal lehet eljutni a faluba.

A falu határában lévő Körös-ártér a Hármas-körös hullámterében a Körös-Maros Nemzeti Park szoros szomszédságában, Magyartés-Zalotai Természetvédelmi Területen található (amely Európában egyedülálló Ifjúsági Felügyelet alá helyezett 700 hektár).
Növény- és állatvilágát az ártéri erdő, rét jellegzetes társulásai és fajai alkotják. Kellemes kirándulások, tehetők a vidéken, de vadászok és horgászok szívesen felkeresik.
A halak közül a védett réti csíkot, a hüllők csoportjából a mocsári teknőst, és a vízisiklót kell megemlítenünk, mellyel, ha van egy kis szerencsénk, könnyen találkozhatunk a hullámtér csendesebb részein. Az ártéri erdők madarai között megtalálhatjuk az erdei fülesbaglyot, a fekete harkályt, a függőcinegét és a hazai természetvédelem egyik büszkeségét, a rétisast is.
A fekete gólya, a szürke és vörös gém, a bakcsó, a kis és a nagy kócsag rendszeres vendége ezeknek a vizes élőhelyeknek, a vízityúkok, a szárcsák és a récék, pedig előszeretettel építik fészkeiket a vízi növényzet sűrűjébe.
Növényvilágára is a rendkívüli fajgazdagság jellemző. Az ős füzesek társaságában megtalálható a védett nyílfű, a vízihídőr, a vízililiom (ami a húsz-forintosunk hátoldalát díszíti), illetve a csátérsás, ezenkívül rengeteg gyógynövény többek között a cickafark, csombormenta, réti füzény, lósóska, fekete nadálytő, farkasalma, fehér mályva, libapimpó.
Sok helyen találkozhatunk a kúszónövények mindent behálózó liánrendszerével, így a ligeti szőlővel, földi tökkel is.
A töltésoldalakon és a hullámtéri kaszálókon jelentős állománya tenyészik a kiváló minőségű szénát adó csomós ebírnek a védett réti iszalagnak, és a védett nyári tőzikének is, amely a ritka növényeink közé tartozik.
http://www.szentes.hu/varos/termeszetiadottsagok.htm
http://szentesi-kisterseg.celodin.hu/altalanos.htm
Magyartési szélmalom: http://www.magyarvarak.hu/info/egyeb.htm

Előzmények

A VE-GA Szövetség tevékenysége 1989-től vált országos jellegűvé. Képzéseink, találkozóink megszervezéséhez egyre nagyobb szükség volt olyan táborhelye(ek)re, ahol nyugodt körülmények között folytathatjuk tevékenységeinket.
A "rendszerváltás" után rohamosan csökkent a gyermek és ifjúsági táborhelyek száma, egyre magasabbak lettek a táboroztatással szemben megfogalmazott törvényi, hatósági elvárások, és megnövekedtek a költségek. Látni lehetett, hogy a közösség létét veszélyezteti, ha nem találunk megfelelő megoldást.
Ekkor az elnökség egy táborhely keresésébe kezdett. A négy lehetőség (Magyartés, Nagytőke, Nagyszékely...) közül a természeti és infrastruktúrális környezet, a megközelíthetőség, a védettség szempontjából Magyartés tűnt a legalkalmasabbnak. A természeti adottságokon túl nyomós érv volt, hogy a táborközponttól nem messze található a tési művelődési ház (sajnos ma már életveszélyes állapotú) és szemközt egy park, amelyben ma már egy új, az EU-s szabványoknak megfelelő, modern fajátszótér is van.
Itt a használaton kívüli tanácsháza épületét (a faluház, az orvosi rendelő, a posta és az alkalmi mozi helye is volt) kaptuk meg Szentes város önkormányzatától használatra 1994-ben.

Állagmegóvás

A használatba vétel feltétele az épület állagának megóvása és a megfelelő helységek kialakítása volt. A munkálatok jelentős részét szentesi vállalkozók, magánszemélyek és a VE-GA Szövetség tagjai társadalmi munkában végezték - fejenként 8 óránál többet mintegy 240 fő (elsősorban a szervezet tagjai) - az istálló lebontásától kezdve, a fatelepítésen, festékvakaráson, csempézésen keresztül a festésig és az ágyak összeszereléséig.

A felújítást 98 vállalat és vállalkozó támogatta anyaggal, munkával, berendezési tárggyal, üzemanyaggal, fűtőanyaggal, szerszámmal. Pénzzel - 5.000.-Ft-ot meghaladó összeggel - a munkákat 18-an támogatták. Az ingatlan értéknövekménye az 1995-ös árakon számítva 4,6 millió forint volt. Az éves fenntartás és üzemeltetés költsége a 1998-as árakon 1,8 millió forint. Sok segítség érkezett az ország különböző részéről felajánlások és kedvezmények formájában.

ALBUPLASZT MŰANYAGFELDOLGOZÓ RT. (BUDAPEST)
AQUQTECH KFT. (SZENTES)
AUTARK KFT. (SZENTES)
BAKONYI BAUXITBÁNYA KFT. (KINCSESBÁNYA)
BAKONYMŰVEK RT. (VESZPRÉM)
BÁSTYA TÜZÉPTELEP (CSONGRÁD)
BELSPED (BUDAPEST)
BENKŐ ANTAL
BIBLIOTHECA UNIVERSALIS (SZENTES)
BLACK & DECKER KFT.
BODROGI ISTVÁN
BUBOSZ BT. (SZENTES)
BUDALAKK KERESKEDELMI ÉS FESTÉKGYÁRTÓ KFT. (BUDAPEST)
CSŐSZERLAK KFT. (SZENTES)
DEIM LÁSZLÓ
DIBERNÁDÓ FERENC
DR. PATZKÓ ZOLTÁNNÉ
DR. RÉBEL SZ. JÓZSEF
DROFON KFT. (BUDAPEST)
ÉKA ÉPÜLETASZTALOS ÉS FAIPARI SZÖVETKEZET (ZALAAPÁT)
ELZETT SOPRON ZÁR ÉS VASALATGYÁRTÓ KFT.
ERAVIS SZÁLLODA ÉS VENDÉGLÁTÓ RT. (BUDAPEST)
EUROGÉP KFT. (BUDAPEST)
FABULYA LÁSZLÓ
FAIRMONT KFT. (SZENTES)
FÉG THERM (BUDAPEST)
FÉNYÁR KFT. (BUDAPEST)
FODOR JÁNOS
FŐKEFE IPARI KFT. (BUDAPEST)
GANZ KAPCSOLÓ- ÉS KÉSZÜLÉKGYÁRTÓ KFT. (BUDAPEST)
GRIFF ÉTTEREM (BUDAPEST)
HAJDÚSÁGI IPARMŰVEK RT. (TÉGLÁS)
HIDROTERM KFT. (BUDAPEST)
HÓDÚT KFT. (SZENTES)
I. 4/41 VAS-MŰSZAKI ÜVEGÁRÚ, FAZEKAS FERENCNÉ (BUDAPEST)
IMRE ANDRÁS
IMT-FORTIS KFT. (SZENTES)
JUCHTA JÁNOS
KEK KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. (BUDAPEST)
KISTELEKI KÁBELGYÁR
KOMPLEX KFT. (BUDAPEST)
KONTAVILL RT. (SZENTES)
KUN PÉTER
LAJOS ISTVÁN
LŐRINCI MŰANYAGIPARI SZÖVETKEZET (BUDAPEST)
MEDISZOLG BT. (BUDAPEST)
MÉSZKŐ BÁNYÁSZATI ÉS FELDOLGOZÓ KFT. (ZEBEGÉNY)
MOFÉM FÉMSZERELVÉNY GYÁR (MOSONMAGYARÓVÁR)
MOFÉM-CSORNA GYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
NÁDAS BÉLA IPARMŰVÉSZ
NÓNIUS SZERSZÁMKERESKEDŐ HÁZ (BUDAPEST)
PEZA BÚTORTECHNOLÓGIAI KFT. (ZALAEGERSZEG)
REFLEX KFT.
RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR RT. (BUDAPEST)
SÁRRÉTI GYULÁNÉ
SIEMENS I-CENTER (BUDAPEST)
SZABÓ MIHÁLY
SZEGEDI KÉZISZERSZÁMGYÁRTÓ RT. (BUDAPEST)
SZENTESI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET
SZENTESI SPORTKÖZPONT
SZENTESI VÁROS ELLÁTÓ INTÉZMÉNY
SZENTESI VÍZ ÉS CSATORNAMŰ KFT.
SZÉPÁL ISTVÁN
TERNEYNÉ MAGYAR EDIT
TERRAKOTTA KFT. (SZEGED)
THION IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT. (BUDAPEST)
TIRPÁK JÁNOS
TRILAKK MAERING FESTÉKGYÁRTÓ KFT. (BUDAPEST)
VIDEOTON AUDIO KFT. (VESZPRÉM)
VIDEOTON TELEVÍZIÓ KFT. (SZÉKESFEHÉRVÁR)
VILLAMOSSZIGETELŐ ÉS MŰANYAGGYÁRTÓ KFT. (BUDAPEST)
WÁGNER RÓBERT
WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT. (BUDAPEST)

Köszönjük segítségüket!

A felújítás során kialakítottuk a megfelelő kiszolgálóhelységeket: fiú-lány wc és zuhanyzó, melegítőkonyha és 30 fős ebédlő, négy raktárhelység. Az épületben fiú és leány háló van 16-18 ággyal, különbejáratú gondnoki-táborvezetői lakrész. Az épület melletti 2 személyes kisház szükség esetén betegszobaként is használható. A közösségi tevékenységek fő tere a 130 m2-es nagyterem, amelynek színpada és vetítőhelysége (technikai berendezésekkel) is van; valamint a terasz.
A táborhoz 1500 m2 elkerített, füvesített, fás terület tartozik, amelyen tűzrakóhely is van. Az udvaron külső wc-k és mosdók is vannak, így sátorozásra is alkalmas. A tábor mellett 1 ha sportolásra alkalmas tér is van.
Üzemeltetés
A táborközpontot a VE-GA Szövetség (Koromné Seri Anikó irodavezető) saját erőből, a táborok önköltségéből üzemelteti 11. éve. Táborunknak saját gondnoka is volt - id. Kun Péter - aki élete végéig volt karbantartó, kertész, segítség és mindenes. Javított, festett, felújított és elbeszélgetett a táborlakó fiatalokkal.

Tető-felújítás

2004-ben egy vihar következtében a tető súlyosan károsodott, több helyen is beázott az épület, a cserép cserére szorult. A GYISM támogatásának köszönhetően 2005-ben elvégezhettük a szükséges felújítást. (Ebben az évben van folyamatban a használati mód változása, és a tulajdon viszonyok rendezése is.)
Táborok
A VE-GA a legnemesebb emberi értékeket élhető realitásként kezeli. Alapvető célunk az egyéni és a közösségi önállóságunk gondolati és cselekvési kibontakoztatása úgy, hogy jól érezzük magunkat a saját életünkben - együttműködés és segítség.
Mindezek érdekében sok ezer gyerek, fiatal szülő és vállalkozó összefogásával szervezzük közös tevékenységeinket (diákérdekvédelmi munka, képzési és képességfejlesztési tevékenységek) ennek szellemében szervezzük a táborainkat is.
Az elmúlt 10 évben több, mint 6000 gyerek és fiatal, az ország különböző részeiből és Erdélyből táborozott Magyartésen. A táborhelyet néha bérbe is ki szoktuk adni, de többségében VE-GÁ-s gyermek és ifjúsági táborok, találkozók színhelye.
Táboraink különböző korosztály (7-40 évesek) számára szervezett képzések, tematikus illetve közösségfejlesztő táborok. A VE-GA történeténeténetének korai szakaszában sajátos módszertan alakult ki a talaálkozók és táborok szervezésének, amelyek Magyartésen fejlődtek tovább. Mára már egységes pedagógiai terv alapján, kb. 100 féle modulból építkeznek táborvezetőink, segítőink - ez alapján alakítják a táborozó közösség adottságaihoz és igényeihez a programokat. A teljesség igénye nélkül felsorolnánk néhányat: biblia, színjátszó, kézműves, zenei tábor, erdei iskolák, természetvédő táborok, önismereti tábor, közösség-fejlesztő tábor erdélyi magyar fiataloknak, nyári-egyetemek.
(http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2003/7/szinjatszo.htm)

További képek: http://kep.tar.hu/Beroesz2000