(A „TÖRŐDÉS-elve” hányattatásairól)
Az idén – 2024 évben – két fontos évfordulónk van.
1984 szeptember végén – egy alakulóülés keretében – vettük fel a „Véga Sci-fi Békeklub” nevet. Ekkor még az égbolt azon legfényesebb csillagát értettük ez alatt, amely egyben a magyar pásztorok őr-csillaga is volt.
Kereken tíz év múlva – 1994 októberében – pedig 103-an telepítettünk a Tési Házunknál 56 fát és rengeteg mindenféle bokrot. Ezzel kezdődött meg a Házunk belakása és tulajdonképpen a VE-GA táboroztatási tevékenysége is.
Az évfordulóink kapcsán ismét felmerült a kérdés, hogy mi is jellemzi eredendően a VE-GA értékrendjét? Ezen belül pedig mi is jellemzi a VE-GA egyedi táboroztatási „szakmaiságát”?
Az utóbbi kérdés válasza jelenleg olyan kihívásokat is jelent, ami miatt ezzel nem akartam foglalkozni. Azonban beláttam, hogy ez elől sem térhetek ki állandóan.
A válaszomat két írásban foglaltam össze. Az egyik hosszabb, a VE-GA egészének történetében vizsgálja ezt a kérdést. Olyan érzékeny témákkal is foglalkozik, amik miatt csak kevesekkel vitatom meg. Ennek fő oka az, hogy senkit nem kívánok megbántani, akik huzamosan és tengernyi munkát fektettek a VE-GA életének alakításába.
A másik írás ez az írás, amit most teszek közzé.
Ennek első részében a közös értékrendünk jellemzőivel foglalkozom, míg a második részében a táboroztatásunk egyedi jellemzőivel.
*
A VE-GA ÉRTÉKRENDJÉNEK JELLEMZŐI:
Ezt az értékrendet az a felismerés alapozta meg a ’70-es évek végén, hogy kialakulóban van a globális manipulatív és terrorisztikus kapitalizmus (röviden: manterizmus), amelynek minden emberi társadalom / állam (és egyén) – akarva nem akarva – része. Ezt minden aktor az aktuális társadalmi-politikai rendjétől függetlenül, de a saját társadalmi-politikai jellemzői szerint teszi. A Földön valamennyi egyén – ha tudja, ha nem – világtörténelmi sorsra jutott / jut és közös sorsunkra a világunk.
Hazánkban jellemzően a védekező jellegű közöny általánosulásával, az egyéni és közösségi autonómiák bomlásával jár a manterizmus globális kibontakozása. Ez pedig egyet jelent a társadalmi szolidaritás mindenoldalú leépülésével. Azzal, hogy leépült / leépül az egymással, másokkal és a világunk gondjaival való törődés kultúrája.
Mindezt megalapozta, kibontakoztatta és hordozza az, hogy a társadalmi szocializáció főszereplői (család, iskola, társadalom) egyre kevésbé tudták / tudják betölteni a kívánatos – „nevelési” – szerepeiket.
Sokaknak tűnt úgy, hogy az un. rendszerváltás ebben alapvető változásokat hoz. Azonban ez csak megalapozatlan várakozásokat és törvényszerű csalódást hozott.
Viszont a magányossá és közönyösség válás új eleme jelent meg. Az egyéneken belüli alapvető problémává – bizonyos értelemben skizofréniává – vált / válik a fogyasztóivá vált individuum és a személy belső lényegének, a szellemiségének, lelkiségének – a számára egyre rejtettebb – ellentmondása.
A Koromék körül a ’70-es évek végétől spontán kialakuló segítői kapcsolatok, baráti körök a fentiekkel való természetes ellenállás jegyében születtek meg és formálódtak. Ez különösebb tudatosság nélkül történt, miközben ezek a tudások magában a Korom családban már megformálódtak, a zöme írásban is.
Hatóerővé azonban, csak akkor váltak ezek a tudások, amikor hatalmi aggályok miatt, hivatalosan is meg kellett alakulnunk. Ezt un. békeközösségként tettük meg „Véga Sci-fi Békeklub”-ként.
Hogy jött ide a „béke”?
Az un. „békeharc” hatalmi oldalról egy, a tőkés rendszerek imperializmusa – egyben háborúi – elleni szervezett „szocialista” mozgalom volt, így nekik megfelelt.
Azt pedig nem tudták, hogy a „mi” elgondolásunk szerinti békemunka lényege a (globális) manter-kapitalizmus elleni küzdelem. Ez pedig egyrészt a világunk problémáival való foglalkozásban, másrészt az egymással való személyes és közösségi törődésben valósult meg, a személyek és közösségeik fejlődési folyamatában. Az egyének és közösségeik lényegi célja pedig az, hogy integráltak és önállóak legyenek, alakítva önmaguk sorsát, illetve a közös életünk fontos elemeit.
Mindezt elsősorban a társadalmi szocializációs folyamatok súlyos hiányosságai akadályozzák. Egy marginális helyzetű civil szerveződés ezügyben annyit tehetett / tehet meg, hogy tudatosan segíti az önnevelést akadályozó fenti hiányok megszüntetését un. (szocializációs) regenerációs tevékenységekkel.
Ez azt jelenti, hogy mindazt a minimumot, amit nem ad meg elégséges szinten a család, az iskola és a társadalom, azt megpróbálja biztosítani a maga eszközeivel. Elsősorban azzal, hogy kvázi adja a maga identitását mintegy használatra addig, amíg az egyén és az egyének közösségei ki nem hordják a maguk saját identitását. Ebben a folyamatban a fiatalok önálló felnőtté válnak és maguk döntenek arról, hogy továbbra is ezekben a keretekben akarnak-e maradni vagy máshol folytatják az életüket. (Ennyiben a VE-GA tipikusan ifjúsági csapat volt és maradt.)
Lényegében tehát a VE-GA azt tudja tenni, hogy tudatosan olyan mozgalmi közösségi / közösségfejlesztési szocializációs tereket teremt, amik megfelelnek a fentieknek.
Ennek kereteit az un. mozgalmi működési mód adja. A közösségek ebben közösség-láncokban kapcsolódnak, illetve hálózatot alkotnak. Tartalmilag egyféle identitás-láncot jelent ez, ami a VE-GA általános identitásában összegződik, amivel kijelöli a maga érzelmekkel telített helyét, céljait, feladatait.
Mozgalmi jellemzőiként megvan a maga tudatosan kezelt vezetői és segítői rendszere, jelkép-rendszere és döntési mechanizmusa – amit a közvetlen demokrácia és a közösségi döntések jellemeznek. (A döntések centrum elv szerint, a találkozók rendszerében, találkozókon születtek és születnek.)
Mindez a békemunkájának lényege és annak jellemző elemei.
Kifejezetten a béke-közösségi és mozgalmi korszakában sajátos jellemzői voltak a VE-GÁ-nak a keleti kultúrához való gyakorlati kapcsolódásai (harcművészetek, jóga) és a nemes sci-fi irodalomhoz, filmekhez és zenékhez való kötődése. Ezek elemei – tudva-tudattalan – ma is áthatják a VE-GÁ-t.
Más módon megfogalmazva a lényegi vegás tevékenységünk a hozzánk kapcsolódó személyek segítő fejlesztése, önnevelésük támogatása. Ennek alapvető alapvető funkciója pedig az, hogy a személyek integráltak és önállóak legyenek. Társas értelemben pedig az, hogy a hasonlókkal együtt képesek legyenek önálló, öntevékeny közösségeket létrehozni.
(Számunkra a nevelés alapvetően, mint önnevelés létezik. Ennek tudatos segítését tudom nevelésként elfogadni. Ebben az értelemben használom a nevelés fogalmat.)
Ahhoz, hogy ezt a fejlesztési tevékenységet kellő tudatossággal valósíthassuk meg, rendelkeznünk kellett és kell a következő tudásokkal:
A. Megfelelően egyszerű, gyakorlatban használható személyiség képpel.
B. A személyiség lényegének megfelelő fejlődési folyamat átfogó ismeretével.
C. Azon (regeneráló) közösségek optimális fejlődési folyamatának ismeretével, amiknek a részese.
Részletesebben:
A.
Az egyén egy „látható” individuum („önző” én) és egy láthatatlan, bennünk élő végtelen „odaát” (szellem, lélek – önvaló, atman) összessége. Az egészére hat egy sajátos ösztönző-rendszer, aminek „motorja” a szükségletei összessége. Ezen túl van egy egyedi motivációs rendszere (amit önmagában is végig gondoltam és fel is vázoltam). Az egész „működését” az egyén intelligenciája, jelleme, vérmérséklete és tudatformáinak tartalma „szabályozza”.
B.
A védekező jellegű közönnyel jellemezhető és önmaga belső világát sem ismerő egyén is boldog ember szeretne lenni. Ehhez egyrészt kezelnie kell az egyéni és társadalmi problémáit, hogy meglelje a maga békéjét a társadalmában. Másrészt meg kell ismernie a belső önvalóját, hogy kialakíthassa a maga belső békéjét. A kettő együttese teszi lehetővé azt, hogy békében létezzék autonóm önmagában és autonóm közösségeiben. Ez vezethet a harmóniában való létezéséhez és alapozza meg a boldogsága lehetőségeit.
Mindez nem megy olyan bölcs ember / emberek segítsége nélkül, aki / akik betöltik a kísérő segítő, a „tükör” és a biztonságos hátteret adó szerepeket.
C.
A közösségek természetes fejlődési folyamatát először ’80-ban írtam le, aztán ennek több változatát is megfogalmaztam. Az 1989-ben készült változat címe: „A VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség kiindulópontjai a tudatos közösségfejlesztéshez” (megtalálható a ve-ga.hu-n). Lényegük az, hogy ezek a közösségek természetes módon törekednek önállóságra, önálló cselekvésre.
*
1984-től – nem minden zökkenő és különösebb tudatosság nélkül – kialakult a békemunka azon rendszere, ami megfelelt a fenti fejlesztő céloknak és elgondolásoknak. Hol szelídebb, hol határozottabb segítői (vezetői) tevékenységgel, illetve egyrészt a segítői, másrészt pedig a vezetői rendszer kialakításával valósult meg az egyénekkel és a közösségeikkel való TÖRŐDÉS komplex rendszere a VE-GÁ-ban. Ennek megfelelően bontakozott ki a mindennapokban is az egyének és közöségeik integrációja, önállósága.
A békemunkánk ezzel a tartalommal azonban egy időkorlátok nélküli, hosszú, mozgalmi jellegű folyamat volt. Lényegében megfelelt az amúgy teljesen természetes fejlődési folyamatoknak, amiket itt-ott csak szelíden terelgetni kellett, miközben kibontakozott a velük való és az ők egymással való törődésének szerves rendszere.
Ennek egyedi civil (ifjúsági) szakmaisága sosem volt titok, de csak keveseket érdekelt. Az oktatási próbálkozásaim ezügyben – finoman szólva – nem voltak sikeresek.
Papp Zsolt tanácsára azért is csináltam meg, mintegy kezdőlépésnek – sok „vegás” bevonásával – „Az Első előadás” című „rock-játékot”, hogy valamiképpen mégis elkezdjem közvetíteni az egészet. Erre a célra azonban, csak egy kicsit jött be és ismét csak keveseknek, bár vitathatatlanul a VE-GA egyik jelképe, jelkép-rendszere lett önmagában is.
*
Akkor még nem ismertem fel azt, hogy ennek jelentős mértékben az volt az oka, hogy a VE-GÁ-ban 1986-tól mindinkább olyan személyiségek játszottak meghatározó szerepet, akiket nem érdekelt a békemunka semmilyen változatban – így mindaz sem, amit ez számunkra jelentett. Ők a VE-GA diák közéleti szerepvállalását akarták. Ezt fejezte ki az is, hogy a gyorsan növekvő VE-GA átalakult „béke és diákmozgalmi” alakulattá, a nevében is.
1988-ra a VE-GA megszűnt tudatosan a mi fogalmaink szerinti békecsoportnak lenni, bár a béke-öröksége a mélyében meghatározó maradt. Hivatalosan egyértelműen közép, majd közép és főiskolás diák közéleti szerveződéssé vált és ekként lett mintegy kétezer fős szervezet.
1991-ben a VE-GA hivatalosan is országos (diák közéleti) civil szervezet lett.
1993-ban döntöttek arról a vezető körei – ekkor már valamennyien fiatal felnőttként – hogy saját központunk legyen. Ezt a központot Szentes-Magyartésen alakítottuk ki – nemzetközi viszonylatban is – elképesztő nagyságrendű munkával.
Ez törvényszerűen hozta magával azt, hogy próbálkozzunk „vegás” táboroztatással, hiszen ehhez így már minden feltétel adott volt.
A VEGÁS TÁBOROZTATÁS „SZAKMAISÁGÁRÓL”:
Ma már egyértelmű a számomra az, hogy az érintettek számára nem volt világos egy nagyon fontos dolog.
Ez pedig az, hogy a szakmai / képző táborok – amik igen jól voltak reklámozhatók – lényegében üdülő táborokba ágyazódnak / ágyazódnak.
Ezzel szemben egy „vegás” tábor – a táborhelyeink miatt sem lehet üdültető – csak TÖRŐDÉS (béke) tábor lehetett. Éppen ez adta / adja az egyediségét.
Mint ilyen, lényegében csak közösségi alapon működhet és működtethető. Emiatt nem is reklámozható jól, mert csak akkor tudhatóak az igazi értékei, ha valaki részt vett már ilyen táborban / találkozón vagy személyes ismeretség alapján ad ennek bizalmat.
Szakmaiságát ezen túl alapvetően határozták meg a következők. Az addig tág tér- és időbeli keretek között folydogáló és csak általam terelgetett „vegás” békemunka mozgalmi jellegű kereteibe kellett beépíteni a térben és időben korlátozott, alapvetően (diák) közéleti, menedzser karakterű táborokat.
Mindez a tevékenységek tudatosságának új minőségét követelte meg a felnőtt vezetők és segítők részéről. Ez mindenekelőtt vonatkozott arra, hogy hogyan illeszkedjenek be a békemunka kereteibe a (diák) közéleti munka elemei. Ennek megfelelően kellett megvalósítani az egyes táborok pedagógiai és program tervezését, szervezését, lebonyolítását, illetve az értékeléseket, beszámolókat, a következő évi táborok előkészítését.
*
1995 nyarától mintegy két év alatt alakult ki a vegás táboroztatás gyakorlati szakmaisága. Ennek négy elméleti, módszertani és gyakorlati sarokpontja tisztázódott le.
1.Az első és legfontosabb sarokpont a TÖRŐDÉS értelmezésű békemunka.
Tömören megfogalmazva ez azt jelenti, hogy feladatunk azt segíteni, hogy az egyének és közösségeik úgy fejlődjenek, hogy minden viszonyszintjükön minimum békét teremtsenek, de lehetőleg harmonikus viszonyokat, amik között a boldogságuk lehetőségei kibontakozhatnak.
Ehhez alapvető a belső békéjük megteremtése, vagyis az, hogy a személyiségükben integrálódjon a (társadalmi) individuumuk és a belső szellemiségük, lelkiségük. Ezen az alapon lehetséges ugyanis az, hogy ők maguk és a közösségeik önállóak, öntevékenyek legyenek.
Maga a TÖRŐDÉS alapvetően két módon valósul meg a tábor-folyamatban:
1.1 Az elsőhöz tudni kell azt, hogy a táborok teljes szervezését és bonyolítását, de magukat a tábor programokat is lehetőségek sorának tekintem. Lehetőségnek mindenki sokféle felelős megbízására és arra, hogy ezek mentén az idősebbek, illetve a felkérő vezetők törődjenek a megbízottakkal. Egyben ezek a feladatok feladattudatot, tehát értéket is adnak a folyamatokba, illetve a táborokba bekapcsolódó résztvevők tevékenységének.
1.2 A Törődés másik ösvénye a segítői karakterű – kiskorúak esetében csoportos – beszélgetések szövete a táborokban, minden olyan tevékenység kapcsán, ami ezt lehetővé teheti / teszi.
A fentiek szerinti Törődés felnőtt segítői, vezetői oldalról nagyon megterhelő. Ezért fontos az, hogy ez lehetőleg hálózatos formába valósuljon meg. Ehhez elengedhetetlen egy bizonyos létszám mellett, a megfelelő fizikai, lelki állapot is. Mind a kellő létszámmal, mind a megfelelő állapottal voltak és vannak is néha komoly gondok. Ez pedig könnyen vezet a Törődés tartalmak leépüléséhez, a programok tekintetében pedig a racionálisan egyszerűbb és tipikusabb megoldásokhoz.
2. A második sarokpontot „A VE-GA Gyermek és ifjúsági Szövetség kiindulópontjai a tudatos közösségfejlesztéshez” anyagban foglaltak jelentik – amelyek tartalma ma sem szorul kiigazításra.
3. A harmadik sarokpontot a „Segédanyagok a VE-GA képzési és képességfejlesztési moduljainak kidolgozásához” című anyagban foglaltak jelentik. Ennek egyetlen hibája – a kezdetektől – az, hogy a címe végéről lemaradt az „és alkalmazásához” kifejezés.
Tehát a cím valójában a következő: „Segédanyagok a VE-GA képzési és képességfejlesztési moduljainak kidolgozásához és alkalmazásához”.
4. A negyedik sarokpontot „A VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség szakértői körének képzési és képességfejlesztési moduljai” című anyag jelenti – nem kevesebb, mint 70 önálló program-modullal. Ezt azért készítettük, hogy gyakorlati segítséget adjunk a program-sorok erő kímélő felépítéséhez – amiket kifejezetten a Törődés közvetítőjének tekintettünk.
(Valamennyit az V. VE-GA Nyári Egyetemen egyeztettük és véglegesítettük, az akkori vezetőség és a felnőtt táboroztatók teljes körének jóváhagyásával.)
A résztvevőkkel való tábori Törődés (pedagógiai) megtervezését megnehezíti az, hogy a résztvevők jelentős részéről gyakran érdemben semmit nem tudunk.
Ebben a helyzetben könnyű engedni annak a kísértésnek, hogy létezik egy közismert általános vegás pedagógiai terv.
Az életkor és a jellemző élethelyzetek általános igényeinek, gondjainak ismeretében, valamint a valahogy megtudott egyéni igények és gondok ismeretében, gyakran ezt tekintik a táboroztatók fejlesztési kiindulópontnak.
Erre alapozva bonyolítják le a (közhelyes) vegás regenerációt. Ennek teljes lezárulása az első fejlesztési szakasz végén történik meg. Ennek jelzője az otthonlét kialakulásának az a biztonsága, ami felszínre hozza a helyben érvényesülő problémákat és konfliktusokat – és erre válasz a pihenőnap, jellemzően a harmadik napon. A fejlesztés második szakaszát zárja le a csúcspontot jelentő, egyéni kiállásokkal vegyes közösségi este. Ezt követi a teljes körű táborzárás.
Persze ebben az esetben is sok lehetőség van arra, hogy menetközben is kibontakozzon az egyénekkel és – formálódó – közösségeikkel való Törődés és az ő egymással való Törődésük. Le lehet azonban az egészet formálisan is pörgetni.
A tábor átalakulhat egymástól független programok sorává is – és ekként egy sajátos képzési, illetve üdülőtáborrá. Mivel az – üdülésre amúgy alkalmatlan – hely adott, ahogy a VE-GA kulturális háttere is, persze spontán is lezajlanak fejlődési folyamatok.
Jellemzője az ilyen táboroknak az, hogy a tematikus, alapvetően kreatív tréning módszerű racionális programok vagy program-folyamat sem tud igazán kibontakozni (néha csendben ki is múlnak).
4.Állandósult probléma-lehetőség az is, hogy maguk a programok köre is beszűkül – és ezek rutin-szerűvé válnak.
Az utóbbi években pl. gyakorlatilag a nyitó nagyprogram mindig egy vetélkedő, a pihenő / konfliktus nap nagyprogramja mindig a strand és a záró nagyprogram mindig minidráma készítés kreatív tréning módszerrel (általában ennek egy változatában). Közben 1995-től 2019-ig két tucatnyi nagyon különböző tábor típusunk volt, amik esetében nem ezek voltak – hogy úgy mondjam – a kulcsfontosságú tábor-programok.
A legkomolyabb állandósult probléma-góc az, hogy komoly a kísértés, hogy a segítők leépítsék a segítői tevékenységgel közvetített személyes és személyre szóló törődést a résztvevőkkel. Ennek első jele az, amikor a részvevők megbízásai elmaradnak vagy lényegtelenné válnak és így elmaradnak ezek a kapcsán a – csoportos – segítői beszélgetések is, amelyekben a személyre szóló törődés megjelenhet.
A személyes és személyre szóló törődés elmaradása két metszetben is megkérdőjelezi a fejlesztő (pedagógiai) tevékenységet.
Egyrészt, mert ez nyújtana lehetőséget az érintettek személyes igényeinek és gondjainak pótlólagos megismerésére. Másrészt pedig ez hordozná leginkább magát a fejlesztő tevékenységet.
Összességében állandóan megjelenő lehetőség, egyben probléma az, hogy a (képzési) programok javára kiürül a táborokból a részvevőkkel és csoportjaikkal való személyes TÖRŐDÉS – ami pedig a VE-GA lényege és a táborai egyedi sajátossága.
Az a hibás következtetés is levonható a fentiekből, hogy közéleti / képzési tartalmakra érdemben nincs is szükség. Azonban mindenképpen szükség van ilyen tartalmakra!
A VE-GA békemunkájának ugyanis az is része volt és ma is az, hogy foglalkoznunk kell annak a konkrétumaival, hogy világtörténelmi sorsra jutottunk és a mi sorsunkra a világunk. Márpedig, ha nem törődünk a világunk azon tartalmaival, amik ránk és a közösségeinkre, a mindennapjainkban is hatnak, akkor is kiürül belőlünk és a közösségeinkből a TÖRŐDÉS (vegás) kultúrája is.
* * *
A VE-GA lényegét jelentő – egymással, a másikkal, a közösségeinkkel és a világunk egésze gondjaival való – TÖRŐDÉS a békemunkája önfejlődést és közösségfejlődést segítő tartalmaiban érvényesült. Ez alakította ki a VE-GA jellegzetes kultúráját.
Amennyiben a dolgainkból kiürül az egymással, a másikkal, a közösségeinkkel és a világunk egésze gondjaival való TÖRŐDÉS, az egyben sokéves, közös nagykalandunk végét is jelenti.
Ez pedig csak rajtunk múlik.
2024. októbere
Korom Pál